Különleges Fogtömés, Inlay – Onlay

Különleges Fogtömés, Inlay – Onlay

Korábban már volt téma a fogszuvasodás, illetve a azt kezelő különleges fogtömés az Inlay – Onlay, de miután továbbra is sok kérdést kapunk ezügyben, most ismét visszatérünk rá.

Mi a külünbség? Gyakorlatilag ugyanarról a fogtömési technikáról van szó, de amikor a fogtömés mélységben történik Inlay-nek hívjuk, amikor a szuvas fog felületén akkor Onlay-nek. Lásd a grafikán.

Az õrlõfogak szuvasodásakor a fog nagy felülete roncsolódhat, emiatt elég gyakran a teljes felsõ részt le kell csiszolni. Amikor nagy, öblös üreg keletkezik, a fog akár el is törhet. Mivel a szuvasodás gyakran nehezen hozzáférhető helyen keletkezik, s emiatt a fog felszínén szinte semmi nem látszik, de egyszer csak egy éles fájdalom jelzi, hogy a szuvasodás elérte a fogidegeket. Ezt követően nagyon gyorsan elkezdődik a fog külső eróziója, ami leválást, lepattanást, komoly fogsérülést okozhat és ilyenkor a szuvas kráter is láthatóvá válik.

Ilyen esetekben kerül sor az un. Inlay vagy Onlay fogtömés alkalmazására, amit nem az orvos készít el a rendelőben, hanem egy felkészült fogtechnikus az orvos által vett nagyon pontos lenyomat alapján. Valójában ez egy kicsiny fogpótlás darabka, amit a fogszuvasodás alapos kezelése után a fogorvos ragaszt fel. Ha szükséges, a beragasztott inlay-t barázdálni is kell, hogy a lehetõ legjobban beleilleszkedjen a környezetébe.

Az Inlay sokkal biztonságosabb, mint a hgyományos tömés és alkalmazásával megmenthető az eredeti fog nagy része, s a szuvasodás esélye csaknem nullára csökken. A műanyag vagy porcellán tömések természetes benyomást keltenek s végül a fog eredeti formája, kontúrja teljes egészében visszaállítható.
DENTALUNION három különböző Inlay – Onlay tömést ajánl:

– Gradia Inlay – Az alapanyaga műanyag mátrixba ágyazott üvegszemcsék, esztétikailag tökéletes és megbízható. Jelenleg akcióban ajánljuk ezt a kezelési formát:
44 000 Ft helyett csak 33 000 Ft, ami 11 000 Ft megtakarítást jelent!

– Préskerámia inlay – Ez esetben a betét porcelánból készül és esztétikusabb bármely más módszerrel készült tömésnél. Precíz fogorvosi és fogtechnikusi munkát igényel és megfelelő színválasztás esetén tökéletes hasonlóságot mutat. Jelenleg ez a kezelés is Akciós:
56 000 Ft helyett csak 44 000 Ft ami 12 000 Ft Megtakarítás jelent!

– Arany inlay – Az összes Inlay közül ennek a legjobb a záródása a széleknél, ezért az összes közül ez a legbiztonságosabb. A legtöbb esetben a magas aranyárak miatt nem kérik a páciensek ezt az egyébként remek és tartós Iinlay-t ami talán a legjobb lehetőség a pótlásra. Csak úgy mint az előző két kezelést, ezt is Akcióban ajánljuk:
44 000 Ft helyett csak 33 000 Ft, ami 11 000 Ft megtakarítást jelent! Plusz a felhasznált arany ára.