Végleges Fogpótlás 5 Nap Alatt – Hasznos Tudnivalók a Beavatkozásról

A legmodernebb svájci technológia, az Azonnal Terhelhető Implantátum által lehetséges végleges fogpótlás 5 nap alatt, azaz ennyi idő alatt készülhet el egy azonnal terhelhető, ideiglenes vagy végleges fogsor. Az alábbiakban részletesen leírjuk milyen lépésekben és hogyan történik ez a fajta beavatkozás a DENTALUNION Fogszakorvosi és Szájsebészeti Központban.

A legelső fontos lépés az Időpont Egyeztetés. Ennek során közös megegyezéssel meghatározzuk a kozultáció időpontját és helyét. Fontos tudni, hogy az időpont egyeztetéskor kialakított Konzultációs Időpont egy kölcsönös szóbeli megállapodás, amelyben a felek felelősséget vállalnak! Egyfelől DENTALUNION felelősséget vállal azért, hogy rendelői időt, fogászati széket és egyéb fogászati eszközöket, szájsebészt és asszisztenst biztosít, másfelől a beteg felelősséget vállal azért, hogy megjelenik a konzultáción.

1.) Konzultáció. Az első személyes találkozás, amelynek során a páciens megismerkedik a szájsebészésszel és az asszisztenssel, akik mindvégig ugyanazok lesznek a beavatkozás során az első naptól az utolsóig. Az állapotfelmérés a páciens által hozott vagy a rendelőben készített panoráma röntgen, valamint a helyszínen történő vizsgálat alapján történik, amelynek során a szájsebész folyamatosan kommunikál a pácienssel. Az állapotfelmérést követően a fogorvos tájékoztatja a pácienst a fogazata állapotáról, a lehetséges megoldásokról, valamint az azokhoz tartozó árakról. Abban az esetben ha a páciens ott helyben eldönti, hogy kéri a kezelést, akkor napra pontos kezelési terv már akkor készül.

2.) Implantátum Behelyezés Műtét. Hadd kezdjük azzal, hogy DENTALUNION részéről a műtétre való felkészülés lényegesen komolyabb előkészületeket igényel, mint azt a Konzultációs Időpont kérésnél elmondtuk. Ha valaki nem jelenik meg a számára meghatározott műtéti napon, amellett, hogy másoktól veszi el a műtéti időt, mintegy százezer forint körüli kárt okoz a rendelőnek!

A műtét napját kezdje úgy mint általában: reggelizzen meg, vegye be gyógyszereit, vitaminjait  ha szed. Bármikor van is az időpontja, ne érkezzen éhgyomorra. A legfontosabb, hogy ne idegeskedjen a beavatkozás miatt egyrészt, mert a lehető legjobb kezekben lesz és garantáljuk, hogy a kezelés fájdalommentes lesz.

Amikor mindent megértett és elfogadott, egy ugynevezett Műtéti Beleegyező Nyilatkozatot kap, amit figyelmesen el kell olvasnia és ki kell töltenie. Miután aláírta a nyilatkozatot, az érzéstelenítéssel kezdetét veszi a műtét. Elsőként eltávolításra kerülnek a protetikailag kezelésre alkalmatlan fogak, majd ezt követően beültetésre kerülnek az implantátumok. A behelyezésre kerülő implantátumok száma mindig az adott szituációtól függ, általában 8 és 10 között szokott lenni álcsontonként.

Miután az implantátumok behelyezésre kerültek, lenyomatot veszünk, együtt kiválasztjuk a fogszínt és végül készítünk egy panoráma röntgent, ami már láthathók a behelyezett implantátumok. Ezzel a páciens számára befejeződött a fogpótlás legnehezebb szakasza. A levett mintát elküldjük a saját fogtechnikai laboratóriumunkba, ahol a kollégák azonnak nekilátnak az új fogmű elkészítéséhez. A páciens számára antibiotikumot és fájdalomcsillapítót írunk fel és így bocsájtjuk otthonába.

3.) Kontrollok. A harmadik találkozás során, a műtét utáni első kontrollon megtörténik a vázpróba. Vázpróbán azt a fém vázat próbáljuk ki amire majd az ideiglenes vagy végleges fogpótlások kerülnek. A művelet során a vázat illesztjük az implantátumokra, a precíz, pontos illeszkedés nagyon fontos. Vázpróba után a fém vázat visszaküldjük a laborba , hogy elkészítsék és ráhelyezzék a fogakat.
Az implantáció utáni második napon viaszharapásos mintavétel és fogpróba történik. Viaszharapásos mintavételnél egy felmelegített viaszsáncba kell harapni, ekkor a harapási magasság kerül beállításra. A fogpróbánál a fogak mégcsak viaszba vannak beágyazva, de már látható a mérete, formája, valamint az is, hogy milyen is lesz a kész fogsor. Itt még lehet módosítani, változtatni, ha valami nem tetszik.

Az implantáció utáni harmadik vagy negyedik napon elkészül a fogpótlás az implantátumokra és elvégezzük a szükséges igazításokat, pontosításokat a fogsoron.
Az 5. napon kerül sor az implantátumokon rögzített elkészült fogsor átadàsára. A páciens kap egy un. Implantátum Kisérő lapot, amely tartalmazza, hogy pontosan milyen típusú implantátumok, milyen pozicióban kerültek beültetésre. Részletes tájékoztatást adunk a tekintetben, hogy mire kell figyelni az első időkben és később, elmondjuk hogyan kell az új fogsort tisztítani és így tovább. Az elkészült fogsorral egy-két hét múlva kell ismét kontrollra jönni.

A DENTALUNION Magyarországon az elsők között kezdte az Azonnal Terhelhető Implantátumos fogpótlást, s az elmúlt években úgy a szájsebészek mint az asszisztensek nagy gyakorlatra tettek szert ezen a téren. Minden munkát teljes garanciával végzünk. Ha bármilyen további kérdése lenne a témával kapcsolatban szíveskedjen felvenni a kapcsolatot a DENT ELLITE Fogszakorvosi és Szájsebészeti Központtal.

0
A DENTALUNION szájsebészet rendelkezik azzal a tudással, tapasztalattal és fogászati eszközökkel, hogy segítségünkkel ismét szép, tökéletesen funkcionáló fogazata legyen. Vegye fel velünk a kapcsolatot.

DENTALUNION Szájsebészet Az Önfeledt Mosolyért

Az egészséges mosoly általános egészséget sugároz, a DENTALUNION szájsebészet segíthet!

Tagadhatatlan, hogy a mosolygás az emberi személyiség egyedülálló vonása. A mosolygó ember a kiegyensúlyozottság, az általános egészség benyomását kelti környezetében. Noha ezt az állítást szinte mindenki elismeri, időnként gondban vagyunk a mosolygást illetően, még ha egyébként szívesen tennénk is, mert a fogazatunk állapota ezt egyszerűen nem teszi lehetővé számunkra. Akinek ínybetegsége, fogszuvasodása, foghiánya vagy elszíneződött fogai vannak, az nem engedheti meg magának, hogy mosolyával keltsen pozitív benyomását másokban. Ezen a kellemetlen állapoton segíthet a DENTALUNION Szájsebészet.   A fentebb leírtakkal küzdők szinte mindegyike tudja, problémájára van megoldás, csupán lépnie kellene, azaz fogorvoshoz kellene fordulnia. A cselekvés-gyilkos halogatás egyik leggyakoribb áldozata a fogazatunk, az azzal való törődés. Pedig a legtöbben még azzal is tisztában vannak, hogy a fogászati problémák egyrészt nem oldódnak meg maguktól. Másrészt, ami még ennél is rosszabb, minél tovább halogatják, annál kellemetlenebb és drágább a kezelés. Továbbá azt is fontos megemlíteni, hogy az elhanyagolt szájhigiénia és fogazat számtalan más betegség kiváltója lehet.   Legtöbbünk számára óriási visszatartó erő a fogászati kezelések okozta kellemetlenségtől, fájdalomtól való félelem, illetve a korábban átélt rossz tapasztalatok. Pedig a mai modern érzéstelenítési és kezelési módszerek, valamint fogászati eszközök használatával valamennyi fogászati kezelés fájdalommentessé tehető.   Miután a fájdalomtól nem kell tartanunk, s miután tudjuk, hogy az egészséges, szép fogazat és mosoly egyik fontos előfeltétele az egészséges, hatékony életmódnak, a sikernek, csak el kell határoznunk magunkat. Az első és legfontosabb lépés, amit meg kell tennünk, az időpontkérés, egy ingyenes, semmire nem kötelező konzultációra.   A konzultáció során a DENTALUNION Szájsebészet dentoalveoláris sebésze vagy konzerváló szakorvosa a helyszínen készült panoráma röntgenfelvételt készít. Ennek, valamint a fogazat megvizsgálása alapján felállítja a diagnózist, amit közérthető módon közöl a pácienssel. Ezután a körülmények és az anyagi lehetőségek figyelembevételével kiválasztják a legoptimálisabb megoldást. Miután ez megtörtént, a páciens kezelési tervet és árajánlatot kap, amire általában egy héten belül kell reagálnia.   A DENTALUNION szájsebészet szakorvosai nagy tapasztalatú, hosszú évek gyakorlatával rendelkező szakemberek. Az a szájsebész, Dr. Fazekas Nóra, aki az Azonnal Terhelhető Implantátum fogpótlásokat végzi, rendszeresen tart előadásokat és konzultációkat a témában rendezett nemzetközi konferenciákon!   Pácienseink számára megnyugtató körülményt jelenthet a tény, hogy minden munkánkra dupla garanciát vállalunk, ami minőségi és egyben ár garanciát is jelent!   A DENTALUNION Fogszakorvosi és Szájsebészeti Központ széleskörű fogászati kezelést ajánl páciensei részére, ezek közül emelünk ki néhányat az alábbiakban.  

  • A DENTALUNION szájsebészet specialitása az ideiglenes vagy végleges fogpótlás 5 nap alatt, Azonnal Terhelhető Implantátum, svájci technológia és alapanyagok felhasználásával. Ez a fajta implantációs fogpótlás azoknál is lehetséges, akiknél jelentős csonthiány van. Nem jár komolyabb sebészi beavatkozással, teljesen fájdalommentes és mindössze egy hét alatt elkészülhet egy teljes szájrehabilitáció! (Alsó és felső fogsor)

 

  • Az élethű kivehető fogpótlások egyik legnagyobb előnye, hogy viselésük kényelmes, mert jól illeszkedik az ínyhez és az állkapocshoz. Higiénikusak, tisztántartásuk egyszerűen és hatékonyan megoldható. A lenyomatvételnél kifejezetten figyelünk minden egyes ívre, amihez a fogsornak illeszkednie kell.

 

  • A DENTALUNION szájsebészet fontos része klinikánknak. Szájsebészeti műtétre olyan fogbetegségeknél van szükség, amelyek járóbeteg ellátásban, helyi érzéstelenítés mellett vagy rövid altatásban elvégezhetők. Ilyenek például mindenekelőtt az implantátum beültetés, gyökéreltávolítás fogóval vagy feltárásban, rendellenes helyzetű fogak eltávolítása. Továbbá,  lágyrész-, ciszták -, csontkinövések eltávolítása, továbbá különféle gyulladások ellátása, a tüneti kezeléstől az oki terápiáig.

 

  • A helyes szájhigiénia, egészséges ínyt és fogazatot jelent. A DENTALUNION egy mindenki számára megengedhető, szájhigiénia akció keretében kíván segíteni azokon, akik felelősséget éreznek a saját egészségükért és tenni is akarnak érte! A szájhigiéniai csomag az alábbi kezeléseket foglalja magába: Fogkőeltávolítás, fogtisztítás, plakkfestés, polírozást, ajándék fogkefe és személyre szóló, száj higiénés tanácsadás. Ugyancsak része a csomagnak valamint a szájápolási eszközök és azok szakszerű használatának bemutatása.

 

  • A DENTALUNION kétféle fogfehérítési megoldást ajánl páciensei részére. Az egyik a ClearWhite Oxygen rendelői fogfehérítés, amit fogászati rendelőnkben, szakképzett dentál higiénikus végez, orvosi felügyelet mellett, így biztos lehet abban, hogy a kezelés közben fogzománca sértetlen marad. Ez a fajta kezelés egyetlen alkalommal, 3×15 perc időtartamban történik.

  A másik, általunk ajánlott Opalescence fogfehérítés otthon végezhető és 1-2 hetet vesz igénybe. Fogfehérítés ellőtt mindenképpen ajánlott a fogkövet eltávolítani, amit az Ön kívánságára szakorvos is végezhet.   A fentiekben csak néhányat emeltünk ki a DENTALUNION szájsebészet és konzerváló fogászat kezelései közül, azonban bármilyen fogászati problémával bizalommal fordulhat hozzánk. Használja ki az alkalmat, korlátozott ideig ingyenes, semmire nem kötelező konzultációt ajánlunk jelenlegi és jövőbeni pácienseink részére, amibe a szükségszerinti panoráma röntgenfelvétel is beletartozik. Kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot még ma! Telefon: +36 70 318 858, email: info@dentalunion.hu vagy az Időpontkérés: https://dentalunion.hu/online-idopontkeres/

0
Hogyan kerüljük el a kellemetlenségeket, mint fogínyvérés, fogínygyulladás vagy egyéb paradontológiai betegségek, illetve mit kell tennünk ha már szenvedünk tőlük

Fogínygyulladás Fogínyvérzés Kezelése

A Fogínygyulladás Fogínyvérzés Megelőzése, Kezelése és Gyógyítása

A fogínygyulladás, fogínyvérzés meglehetősen elterjedt probléma, hátterében a legtöbb esetben valamilyen bakteriális fertőzés áll, amely – többek között – a nem megfelelő szájhigiénia miatt is kialakulhat. A jelenség – megfelelő fog- és szájápolással – a kezdeti időszakban még visszafordítható. A fogínyvérzés hátterében a szervezet egyéb megbetegedései vagy rendellenességei is állhatnak. Hogyan vezet a hiányos szájhigiénia a fogíny betegségekhez? Mi lehet a megfelelő megoldás, kezelés? Ezekre a kérdésekre keressük a választ az alábbi írásban.

 

Az egészséges fogíny halvány rózsaszínű, a fogakat masszívan körbe ölelő szövet, amely a mechanikai behatásokkal szemben igen ellenálló. A megfelelő szájhigiénia hiányában a kártékony mikroorganizmusok elszaporodhatnak a szájban és megtelepednek a fogak és az íny közötti résekben. Sokan a mindennapi fogmosás során nem fordítanak elég figyelmet a fogközök tisztítására. A baktériumoknak ezeken a helyeken történő elszaporodásának következménye fogínygyulladás, majd fogínyvérzés.

 

A kezdődő gyulladás alapos fogmosással, megfelelő szájápolással, szükség szerint különféle öblögetők alkalmazásával megszüntethető. Azonban, ha nem kezelik, átterjedhet az alsó és a felső állkapocscsontra is és ekkor már fogágybetegségről beszélünk, amely a csontok leépülésével és akár a fogak elvesztésével is járhat. Ennek a betegségnek a kockázatát nagymértékben növelheti a dohányzás vagy a cukorbetegség.

 

A fogínygyulladás jelei: kivörösödött, duzzadt, érzékeny olykor fájdalmas fogíny, fogínyvérzés, majd súlyosabb esetben a fogíny lehúzódása, azaz fogínysorvadás.

 

Különösen gyakori a fogínygyulladás a terhesség alatt, pubertáskorban, esetenként menstruációs ciklus alatt, tovább fokozzák a kockázatot a hormon alapú fogamzásgátlók és vérnyomáscsökkentő szerek is. A vérzés hátterében állhat – a már említett cukorbetegség mellett – a leukémia, vírus- és HIV-fertőzés, valamint sérülések.

 

Az egészséges fogíny nem vérzik! Azonban, még ha enyhe formában is, de jelentkezik ez a probléma, akkor fokozott figyelmet kell fordítani a megfelelő fogápolásra. Amennyiben az eredmény nem megfelelő, okvetlenül keresse fel fogorvosát és kérjen tőle tanácsot.

 

Az alábbi esetekben különösen ajánlott a szakember segítsége:

  • ha a fogínyvérzés erős és hosszabb ideje tart,
  • ha erős fájdalmat érzünk,
  • ha fogíny duzzadt, sötétpiros színű vagy elváltozott,
  • ha a fájdalom mellett sárgás-szürkés lerakódás látható az ínyen

⁃          ha a lehelet különösen kellemetlen szagúvá válik,

⁃          ha láz lép fel.

A fogorvos megvizsgálja szájüregünket, ellenőrzi a fogakat, az ínyt, a tömések állapotát. Amennyiben gyulladást, illetve a csontpusztulást észlel, szükség lehet antibiotikum szedésére a folyamat megállítására. Ha a vérzés oka nem a szájüregben keresendő, hanem valamilyen más betegség áll a háttérben, szükségünk lehet további szakorvosi kivizsgálásra az okok felderítése és azok kezelése érdekében.

 

A fogak alapos, szakszerű megtisztítása nélkül gyakorlatilag semmilyen fogászati kezelés nem végezhető. A fogazat professzionális megtisztása történhet fogorvos, vagy szakképzett szájhigienikus által. Erre vonatkozóan több itt olvasható!

 

Nagyon fontos a továbbiakban is a megfelelő fog- és szájápolás, melynek része az alapos fogmosás a helyes technikával. Ez az úgynevezett vibrációs technika, aminek a lényege az, hogy a fogkefe körkörös, rázó mozdulatokat alkalmazva a fogak közötti réseket is megtisztítja. Fogínygyulladás, fogínyvérzés esetén puhább sörtéjű fogkefét ajánlatos használni, amely nem ingerli a sérült, gyulladt ínyt. Szintén fontos a fogközök tisztítása, amire a fogselyem vagy fogköztisztító kefe ajánlott.

 

Ha vérzik az ínyünk akkor is mossuk! Ugyanis a folyamatot súlyosbíthatja, ha nem akadályozzuk meg a lepedék képződését, hiszen ezáltal még több baktérium telepedhet meg a fognyak körül. Alaposan, de körültekintően és rendszeresen mossunk fogat, még akkor is, amikor fogínyvérzést tapasztalunk. A fogínyvérzés a már létező fogínygyulladás jele, és minél következetesebbek és kitartóbbak vagyunk, annál gyorsabban múlik el.

 

További alkalmazható kezelési eljárások még az alábbiak:

  • Vektor terápia
  • Mélytisztitás
  • Paradontális lézer terápia

 

Kerüljük a főétkezések közötti nassolást, ugyanis a cukrok a fogszuvasodás legfőbb okozói és a baktériumok fő tápláléka. Ha lehetséges, ajánlatos minden étkezés után a fogmosás. Ha szájvizet használ kizárólag természetes gyógynövényekből készültet használjon. Az alkoholos és kémiai anyagokat tartalmazó szájvizek kiszáríthatják a nyálkahártyát, ezzel utat engedve a kórokozók elszaporodásának.

 

Mint láttuk, a fogínygyulladás, fogínyvérzés megelőzhető és gyógyítható. Ajánlott évente legalább kétszer a fogkőeltávolítás, ezáltal megelőzhetjük az ínygyulladást, és az íny vérzését. A fogkőeltávolítás gyakorisága személyenként változik. Van, akinek elegendő kétévente leszedetnie a lerakódott fogkövet, de van, akinek az állandó fogínygyulladás miatt akár háromhavonta is szüksége lehet rá.

0
A rossz szagú lehelet okai különbözőek lehetnek és sajnos, sokak életét keseríti meg. Olykor akár kapcsolataink megrontója is lehet. Ebből az írásból megtudhatja, mi a leggyakoribb oka, valamint, hogy hogyan szüntetheti meg

Rossz szagú lehelet okai

Mi okozza a rossz szagú leheletet, hogyan védekezzünk?

Szövegezzük le, hogy a rossz szagú lehelet jelentősen befolyásolja a környezetünk rólunk alkotott véleményét. A legkellemetlenebb az, hogy az esetek túlnyomó többségében nem is tudunk róla, míg valamelyik barátunk, családtagunk nem figyelmeztet rá. Gondoljuk csak meg, ha beszélgetőpartnerünknek bűzös a lehelete, mi is menekülünk a közeléből, mert nem tudjuk elviselni annak szájszagát. A kellemetlen leheletbe nem szabad beletörődni, belenyugodni! Többféle egészségügyi probléma okozhatja, ugyanakkor számos módja van annak, hogy enyhítsük vagy megszüntessük. Ez az írás ebben nyújthat segítséget.

 

Mit tegyen, ha szájszaga van, ami nem múlik el, gyakran visszatér vagy éppen olyan elviselhetetlenül bűzös, hogy már a kapcsolataiban is szóvá teszik?

 

Az első, és legfontosabb dolog, amit a probléma megoldása érdekében tehet, hogy felkeres egy fogorvost, aki kideríti honnan ered a rossz szagú lehelet. Fontos, hogy mielőtt kezelni kezdje, illetve megszüntesse az okát, illetve tovább küldje a megfelelő szakorvoshoz. Tudni kell, hogy a rossz szagú lehelet minden esetben egészségügyi problémára utaló figyelmeztető jelzés. Az okok rendkívül sokrétűek, ennek megfelelően a kezelés is különböző. A rossz szagú lehelet – hivatalos nevén halitosis – egyes becslések szerint a világ népességének felét érinti valamilyen szinten. A hátterében pedig legtöbbször egy, a szájban található baktérium elszaporodása áll, de a légcső, tüdő és az orr felületéről is kerülhetnek kellemetlen szagú vegyületek a kilélegzett levegőbe.

 

A rossz szagú lehelet lehetséges kiváltó okai
  • Helytelen szájhigiénia – Ha nem mos fogat vagy mos, de nem helyesen, azaz nem tisztítja meg fogközeit legalább naponta, akkor a szájüregében maradt ételmaradékok a baktériumok elszaporodásához vezethet. A baktériumok megtelepednek a fogai között, az ínyén, a nyelvén és ez rossz szájszagot okozhat. Ráadásul a nyelvünknek vannak olyan területei, melyet szinte folyamatosan beborítanak a mikroszkopikus ételmaradékok és az elhalt sejtek, a vér vagy éppen váladékdarabok – ez pedig tökéletes táptalaj lehet a baktériumoknak. Akár egy nem megfelelően tisztán tartott műfogsor is lehet a rossz szagú lehelet oka!
  • Fogszuvasodás, ínygyulladás – Szintén baktérium elszaporodást okoz, melyek bűzös kénvegyületeket képeznek.
  • Dentális plakk, fogkő – a fogakon, illetve a szájüregben található egyéb kemény felületeken, például piercingen, implantátumon, fogszabályozón, protézisen kialakuló kemény, kristályos réteg eltávolítása jóval nehezebb, mint a lepedéké. Jellemzően baktériumokból, fehérjékből és szénhidrátokból épül fel, és szintén okozhat kellemetlen szájszagot. Ajánlott 3-6 havonta fogtisztításon, fogkő eltávolításon részt venni.
  • Szájszárazság – A rossz leheletet sok esetben a száj kiszáradása okozza. A nyálunk természetes módon nedvesen és tisztán tartja szájüregünket, mivel semlegesíti a lepedék okozta savakat, valamint lemossa a nyelvünkön és a szájüregünkben felgyülemlett elhalt sejteket. Ha ez nem történik meg, az elhalt sejtek rossz leheletet eredményezhetnek. A szájszárazság egyes gyógyszerek mellékhatásaként jelentkezhet, illetve az alkohol, kávé, dohányzás, túl ritka étkezés, alkoholos szájvizek, valamint a túl sok stressz is fokozza a száj kiszáradását.
  • Reflux – A reflux (rosszul záródó gyomorszáj) is okozhat szájszagot, mivel ilyenkor a gyomorból visszakerül a sav a torokba, ezért ilyen esetben is mindig szakemberrel kell konzultálni. Az un. Reflux Disease esetén – azon túl, hogy szakemberhez fordulunk – ajánlatos a baloldalunkon aludni.
  • A kellemetlen lehelet a következő betegségek kísérő tünete is lehet: tüdőgyulladás, hörgőhurut, krónikus orrmelléküreg gyulladás, felső légúti köhögés szindróma, cukorbetegség, illetve máj- és vese problémák.

 

Kihez forduljon segítségért?

Mint fentebb már említettük, legtöbb esetben a fogorvosunkhoz. Ha elmondja, hogy rossz szagú lehelet gyötri, megpróbálja majd kideríteni, mi lehet a pontos oka, s ha az nem fogászati eredetű, akkor javasolhat további kivizsgálásokat.

 

Ebből az írásunkból tehát megtudhatta milyen főbb okai lehetnek a kellemetlen szájszagnak. Az esetek 70%-ában egyszerű a megoldás, akár dohányzás, akár túlzott fogkőképződés vagy helytelen életmódbeli szokások okozzák. Mindenképpen fontos a megfelelő fogtisztítás és a rendszeres fogorvosi ellenőrzés mert ez lehet a megelőzés és a hatékony kezelés módja.

idopontkeres

0
A rendszeres fogászati konzultáció rendkívül fontos szerepet játszik a fogaink épségének megőrzésében, az általános egészségünk, sőt, a pénztárcánk védelmében is! Most megtudhatja mire számítson a vizsgálat során.

Személyes konzultáció a DENTALUNION-nál

Miért szükséges a személyes fogászati konzultáció?

Mint előző írásunkban leírtuk, a rendszeres fogászati konzultáció rendkívül fontos szerepet játszik, mind a fogaink épségének megőrzésében, mind az általános egészségünk, sőt, a pénztárcánk védelmében is, hiszen az elhanyagolt fogazat súlyos kiadásokat vonhat maga után. Ebben az írásunkból viszont részletes tájokoztatást adunk arról, hogy a konzultáció résztvevője mire számíthat egy-egy ilyen esemény alkalmával.

 

A fogászati konzultáció lefolyása

A konzultációra, mint bármely más kezelésre is, első lépésként mindenképpen időpontot kell egyeztetni. Ez lehetséges telefonon, online ezen a linken keresztül vagy email-ben. A konzultáció ingyenes, nem kötelez semmire és általában az egész folyamat nem több fél óránál. Itt még nem történik kezelés, csak felmérjük a szájüreg és a fogak állapotát, megbeszéljük a további teendőket, de ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk csak lépésről lépésre.

 

Mikor megérkezett az előre egyeztetett időpontban az állapotfelmérésre, az alapos vizsgálat mellett beszélgetésre számíthat. Megismerheti orvosát, elmondhatja panaszait, igényeit, az általános szájhigiéniai szokásait, szájápolási és szájhigiénés tanácsokat fog kapni, majd következik a szájvizsgálat.

 

Szakorvosunk egy rövid és fájdalommentes vizsgálat során ellenőrzi a fogazat, az íny, az ízületek, a nyálkahártya, a nyelv, a szájpad, valamint a garatív és a nyelv alatti régió állapotát, ezután egy panoráma röntgenfelvétel készül a teljes alsó és felső fogsorról, hiszen ez nélkülözhetetlen a teljes kép kialakításához. A szűrés részét képezi a röntgenfelvétel kiértékelése, az állcsontok vizsgálata a gyökércsúcsok körül, esetleges gyulladásos jelek felismerése, szuvas fogak megtalálása, mivel számos esetben a fogszuvasodás kezdeti szakaszában szabad szemmel láthatatlan és csak a röntgenfelvételen látszik, hogy belülről üreges a fog.

 

A szakember a vizsgálat és a röntgenfelvétel elemzése után kap pontos képet arról, hogy van-e bármi teendő a fogakkal. Ez lehet egy nagyobb beavatkozás, de akár csak fogkő eltávolításra tett javaslat is. Szerencsés esetben semmit nem kell tenni, ha azonban mégis, azt jobb mielőbb megtudni és időben elkezdeni a szükséges kezeléseket.

 

Ezután a feltárt problémákat ellátási sürgősségük szerint sorba állítjuk három szempont alapján:

 

  • azonnali fogászati beavatkozást kívánó problémák
  • mielőbbi fogászati beavatkozást kívánó problémák
  • a jövőben esedékes fogászati beavatkozást kívánó problémák

 

és megbeszéljük a lehetséges megoldásokat. Legtöbbször egy-egy probléma megoldására több eltérő kezelés is javasolható. Miután Ön kiválasztotta a kezelést, elkészítjük a kezelési tervet és részletesen átbeszéljük, illetve árajánlatot is adunk.

 

Az egyénre szabott kezelési terv megbeszélése

Fontosnak tartjuk, hogy a kezelés csak akkor kezdődjön el, ha minden kérdésére kielégítő választ kapott, ismeri a kezelési lehetőségeket és a várható eredményeket. Pontosan tudja, mi fog történni, és határozott a kezelés megkezdésében.

 

Bár áraink reálisak, nem mindenki engedheti meg magának, hogy egyszerre fordítson nagyobb összeget fogai rendbetételére, ezért a kezelési ütemtervet az Ön által megszabott havi pénzösszegből optimálisan alakítjuk ki. A nagyobb beavatkozások, összetettebb kezelések a legtöbb esetben részekre bonthatók, külön-külön is elvégezhetők a páciens igénye szerint. A kezelési terv tehát egy ajánlás, lehetőséget biztosítunk arra, hogy a páciens a számára legmegfelelőbb döntést hozhassa, mind fogászati, mind anyagi szempontból.

 

Előző írásunkból tehát megismerhette a fogászati konzultáció, és a rendszeres ellenőrzés fontosságát, most viszont a folyamatát is részletesen ismertettük. Megtudhatta, hogy nincs miért izgulnia a konzultáció előtt, hiszen a vizsgálat teljesen fájdalommentes, és szakorvosunk minden esetben az Ön igényeit tartja szem előtt. Ne feledje a rendszeres szűréssel megelőzhető a későbbi komolyabb és esetenként magas költségekkel járó kezelések!

0
Milyen gyakran menjek fogorvoshoz? Az, hogy a fogorvost legalább félévente látogassuk nem kitaláció, komoly következményei lehetnek az elmulasztott fogászati ellenőrzéseknek! Olvassa el írásunkat.

Milyen gyakran menjek fogorvoshoz?

Milyen gyakran menjek fogorvoshoz? A rendszeres fogászati ellenőrzés előnyei

 

Az, hogy a fogorvost legalább félévente látogassuk, annyiszor hallottuk már, hogy akár közhelynek is tűnhet. Mikor egy-egy kezelés alkalmával a fogorvos szól, hogy félév múlva kontroll, a legtöbben mosolyogva bólogatnak, ám valójában úgy 5-10 év múlva mennek vissza a rendelőbe, mikor már elég nagy a lyuk a fogukon vagy eléggé fáj ahhoz, hogy ne legyen más választásuk. Ebből az írásból megtudhatja, hogy valóban szükség van-e a félévenkénti fogorvosi vizitre és milyen hatásai lehetnek a szervezetünkre és a pénztárcánkra az elhanyagolt fogazatnak.

Milyen gyakran menjek fogorvoshoz? Az, hogy a fogorvost legalább félévente látogassuk nem kitaláció, komoly következményei lehetnek az elmulasztott fogászati ellenőrzéseknek! Olvassa el írásunkat.

Milyen gyakran menjek fogorvoshoz? – A fogazat állapotának hatása a szervezetünkre

A magyar lakosságra különösen jellemző a fogazat elhanyagolása. Sajnos kevesen tudnak róla, hogy egy gyulladás vagy ciszta akár fájdalom, illetve bármilyen kellemetlen tünet nélkül is kialakulhat, viszont komoly következményekkel járhat nem csak a szájüregben! Ezért különösen fontos, hogy rendszeresen készíttessünk panorámafelvételt fogazatunkról.

Egy ilyen góc baktériumok szaporodási helye lehet, melyek a véráramon keresztül eljutnak a szervezetünk minden pontjába és gyakorlatilag bárhol képesek panaszokat okozni. Ízületi gyulladás, szemészeti és bőrgyógyászati panaszok, hajhullás, szívbetegség, érrendszeri problémák lehetnek a következményei, de növeli a szívinfarktus és az agyvérzés előfordulásának a kockázatát is, illetve, még a koraszüléssel is összefüggésbe hozható. Egyes elemzők feltételezik, hogy a meddőség hátterében is állhat fogágybetegség.

A fogágybetegség következtében kialakult foghiány pedig a normális rágást nehezítheti vagy teheti lehetetlenné. Gyakori probléma főleg időskorban, hogy a részben vagy akár teljesen fogatlan emberek nem tudják megfelelően megrágni az ételt, és az emésztőszerveik betegszenek meg a szinte egyben lenyelt falatok miatt.

 

A felsorolt állapotok mind megelőzhetők rendszeres fogorvosi vizsgálattal, a szükséges kezelések időben történő elvégeztetésével.

 

Milyen gyakran menjek fogorvoshoz? – Valóban szükséges a féléves vizit?

A rendszeres fogászati ellenőrzések legfőbb célja a megelőzés. A féléves vizsgálatok által lehetőség nyílik a kialakult betegségek korai felismerésére, ezáltal idejében el lehet kezdeni a kezelést, növelve a gyógyulás esélyét és gyorsaságát. Legyen az az íny vagy a fogágy valamilyen megbetegedése, fogkő képződés vagy akár egy kezdődő szuvasodás. A 6 hónap ugyanis egy olyan időintervallum, mely során ha jelentkezik fogászati probléma, betegség, akkor még megfelelően orvosolható maradandó károsodás nélkül.
A rendszeres fogászati kontrollvizsgálat csökkenti a hirtelen fogfájás kockázatát is. A legtöbb komolyabb, fájdalmas fogászati probléma az ellenőrző fogászati vizsgálatok hiánya következtében alakul ki.

Milyen gyakran menjek fogorvoshoz? Az, hogy a fogorvost legalább félévente látogassuk nem kitaláció, komoly következményei lehetnek az elmulasztott fogászati ellenőrzéseknek! Olvassa el írásunkat.

Milyen gyakran menjek fogorvoshoz? – A rendszeres fogorvosi látogatás előnyei, illetve a mulasztások anyagi vonzata

Az elhanyagolt fogazat következtében felmerülő fájdalom és egészségügyi kockázatok mellett beszéljünk az anyagiakról is. Például az időben észlelt szuvasodást egy aprócska töméssel helyre lehet hozni, ami bárkinek megfizethető, és ezzel jó eséllyel le is tudtuk a fogorvosra költendő pénzt a következő fél évre. Azonban egy kezeletlen szuvas fognál előfordulhat, hogy gyökérkezelésre lesz szükség, ami már önmagában egy hosszadalmasabb, több alkalommal járó kezelés, így drágább folyamat, mint egy apró tömés. (És most csak egyetlenegy fogról beszélünk és nem térjünk ki arra, hogy jó eséllyel nem csak egy lyukas fogunk van, ami bár kívülről talán még észrevehetetlen, de belülről már üreges lehet.)

A gyökérkezelt fogakat szintén ellenőrzés alatt kell tartani, mert gyökerükön bármikor kialakulhat gyulladás, extrém esetben akár ciszta is. Az ilyen súlyosan beteg fogakat elég gyakran el is kell távolítani. Láthatjuk, hogy milyen könnyen eljutottunk egy későn felismert fogszuvasodástól a foghúzásig. Amikor elveszítünk egy fogat, azt szinte minden esetben pótolni kell. A fogpótlások elkészítése vagy implantátum behelyezése pedig nem olcsó mulatság, és mindez megelőzhető lett volna rendszeres kontrollvizsgálatokkal.

 

Amennyiben elolvasta írásunkat, és rádöbbent milyen régen járt utoljára fogorvosi ellenőrzésen, ne halogassa, kérjen időpontot most egy ingyenes állapotfelmérésre!

idopontkeres

0
Ugyan a fogászati fémallergia sajnos gyógyíthatatlan, ám kivédhető, ha ismerjük a tüneteit és tudjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre.

Fogászati Fémallergia

Amit a fogászati fémallergiáról tudni kell

Az allergia az immunrendszer túlzott reakciója, amelynek során olyan anyag ellen védekezik, mely egyébként ártalmatlan a szervezetre, tehát nem is kellene védekeznie. A legkülönbözőbb fémek kiválthatják és bárhol kialakulhat a szervezetben, így a szájban is, ami fogászati fémallergia néven vált ismerté. A fémallergiával azért fontos foglalkozni, mert a fogászati kezeléseknél gyakran használnak fémet, mint például fogsorok, koronák, hidak vagy például implantátumok esetében.
A leggyakoribb allergén elem a nikkel, de a kobalt, a króm és a palládium által kiváltott fogászati fémallergia is szerepel a szakirodalomban. Ebben az írásunkban ezt a témát fogjuk részletesebben kifejteni.

 

Fogászati fémallergia tünetei

Manapság egyre gyakrabban keresik fel páciensek a fogorvosokat a szájüregben megjelenő gyulladásos panaszokkal, amelyek hosszabb ideje fennállnak és nem mutatnak hajlandóságot a gyógyulásra. Ezek hátterében sok esetben a fogászati fémallergia áll. Néhány évtizeddel ezelőtt a bizonytalan eredetű jelenségeket egyszerűen allergiaként diagnosztizálták. Ma már sokkal pontosabb válasz adható, hiszen a legtöbb fogászatban használt fém esetében megmondható, hogy okozhat-e allergiás reakciót az adott személynél vagy sem.

A fogászati fémallergia sokféleképpen jelentkezhet. Kifejezetten rossz hír, hogy sajnos nem csak a szájüregben alakulhatnak ki allergiás tünetek, hanem a test egyéb területein is kiütések, hólyagok formájában. Akár az arcon is megjelenhet, ahol amellett, hogy fájdalmasak és viszketnek, esztétikai szempontból is kellemetlenek.

 

A fogászati fémallergia által okozott panaszok azonban a legtöbb esetben mégiscsak a szájnyálkahártyát és a száj környékét érintik, a leggyakrabban tapasztalt tünetek:

  • szájégés
  • nyelvbizsergés
  • szájszárazság
  • fekélyek keletkezése
  • villanyozó érzés
  • az íny gyulladása, vérzése
  • a száj környékén a bőr gyulladása

 

Meg kell említeni, hogy a felsorolt tüneteket nem csak fémallergia okozhatja. Ugyanakkor, ilyen panaszok esetén mindenképpen orvoshoz kell fordulni, aki nagy valószínűséggel bőrgyógyászhoz irányít bennünket. A bőrgyógyász megfelelő tesztek segítségével 24-72 óra alatt meghatározza az allergia jellegét, az azt kiváltó anyagot vagy anyagokat. A kapott eredmény ismeretében a fogorvos sokkal biztonságosabban dönthet a páciens számára legmegfelelőbb fogpótlás vagy tömés összetételét illetően.

 

Mely fémek válthatnak ki allergiás tüneteket?

Valamennyi fém kiválthat allergiás tüneteket, ez alól sajnos a fogászatban használatosak sem képeznek kivételt. A leggyakoribb allergiát okozó fémek:

  • nikkel
  • kobalt
  • króm
  • higany
  • berillium
  • réz

 

Szélsőséges esetben még az arany is kiválthat allergiás reakciót az arra érzékenyeknél. A néhány éve még antiallergénnek tartott titániumról is kiderült, hogy bizonyos személyeknél allergiás reakciókat válthat ki.
Korábban az amalgámtömés használatakor az amalgámport higannyal keverték, s így került a fogba és elsősorban a higany miatt volt problematikus. Ma már szinte sehol nem alkalmazzák az amalgám tömést, helyette fémmentes, esztétikus fehér tömést alkalmaznak.

Ugyan a fogászati fémallergia sajnos gyógyíthatatlan, ám kivédhető, ha ismerjük a tüneteit és tudjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre. Ezekről szól ez az írás.

A fehér tömés sokkal esztétikusabb, és nem tartalmaz fémet.

Kezelhető a fogászati fémallergia?

Az allergia sajnos nem gyógyítható. Amennyiben a páciensnél kimutatható a fogászati fémallergia az általa viselt fémkerámia-fogpótlás – korona vagy híd – valamely összetevőjével szemben, egyetlen hatásos kezelési módszer létezik, a fém kiváltása valamilyen más, alkalmas anyagra. Az allergizáló anyagokból készült töméseket, fogpótlásokat el kell távolítani és olyan anyagokra cseréni, amelyek az adott személynél nem okoznak allergiás tüneteket. Erről kizárólag előzetes allergia teszt elvégzésével lehet meggyőződni. Akinél egyszer kialakult egy fémmel szembeni túlérzékenység, ugyan a betegséget egész életében végigkíséri, de ettől még élhet teljes életet.

 

Hogyan előzhető meg a fogászati fémallergia?

A válasz nagyon egyszerű: ha fémérzékenynek tudja magát, akkor mielőtt fogorvoshoz fordulna csináltasson allergiatesztet, amelynek során megtudható érzékeny-e arra a bizonyos fémre, amit az Ön által választott fogpótlás tartalmaz. Mindez csupán egyetlen vizsgálat, ám a későbbiekben rengeteg kellemetlenségtől kímélheti meg magát ezzel a kis lépéssel.

 

Írásunkból megtudhatta mit jelent a allergia, milyen tünetei lehetnek a fémallergiának, mely fémek válthatnak ki allergiás reakciókat, kezelhető-e a fogászati fémallergia, illetve hogyan előzhető meg. Szerencsére a fogászat egy sor kiváló, fémmentes megoldást ismer, legyen szó fogpótlásról, tömésekről vagy implantációról. Önnek sem kell hát lemondania a szép és jól funkcionáló fogazatról, az egészséges mosolyról, ha történetesen az érintettek közé tartozik.

 

Ne feledje: az Ön felelőssége, hogy kiderítse, szenved-e fémallergiában. Ha ezt elmulasztja, azzal felesleges kockázatnak teszi ki magát.

0
A várandósság alatti fogápolás rendkívül fontos úgy a kismama, mint a magzat szempontjából. Mire kell különösen figyelni, hogyan kell helyesen fogat ápolni a várandósság időszakában.

Várandósság alatti fogápolás

 Miért romlanak jobban a kismamák fogai, várandósság alatti fogápolás jelentősége?

A várandósság alatti fogápolás mind a baba, mind a mama egészsége szempontjából rendkívül fontos. Írásunkból megtudhatja a kedves olvasó, milyen fogászati problémákra hajlamosabb a kismama, mit tegyen, hogy megőrizze fogai egészségét a babavárás időszakában, valamint, hogy miért annyira fontos a várandósság alatti helyes fogápolás.

A várandósság alatti fogápolás rendkívül fontos úgy a kismama, mint a magzat szempontjából. Mire kell különösen figyelni, hogyan kell helyesen fogat ápolni a várandósság időszakában.

 

A terhesség tönkreteszi a fogakat?

A terhesség alatt valóban romolhat a fogak állapota, ám ezt nem kalcium veszteség okozza. Az, hogy a baba elszívja az anyuka szervezetéből a hasznos tápanyagokat, a köztudatba épült tévhit. A valóság az, hogy női szervezet a terhesség alatt bonyolult változásokon megy keresztül, s a hormonális átalakulások az egész testet, így a szájüreget is érintik. Tehát a terhesség a szájra van hatással, a közegre, ahol a fogak találhatók: a nyál összetételére, a fogágy hormonális háztartására, vérkeringésére. Ennek következtében megváltozik a szájban a baktériumflóra.

 

A leggyakoribb probléma a fogínygyulladás, amit általában a száj nyálkahártyájában található ösztrogén receptorok okoznak. A vérzés és az íny gyulladása a várandósság minden szakaszában megfigyelhető, de jellemzően mégis a harmadiktól a hatodik hónapig alakul ki. A várandósság alatt fokozódik a nyálkiválasztás, de ugyanakkor megváltozik a nyál összetétele is, és antibakteriális hatása csökken. A szájnyálkahártya vérkeringését szolgáló hajszálerek falának áteresztő képessége megnő, ezért akár ugyanolyan baktériumszám mellett is könnyebben alakul ki fogínyvérzés, fogínygyulladás.

Ennek az állapotnak a huzamosabb fennállása vagy gyakori ismétlődése esetén, a gyulladás átterjedhet a fogakat tartó mélyebb szövetekre és maradandó károsodást okozhat a csont- és kötőszövetekben, miközben a szájban tapasztalt tünetek továbbra is „csak” fogínyvérzésre korlátozódnak! Az ilyen elváltozások lassan, alattomosan alakulnak ki és a fogak meglazulását, elmozdulását, esetleg elvesztését okozhatja. Emiatt fontos fokozott figyelmet fordítani a várandóság alatti fogápolás körülményeire, a helyes szájhigiéniára, továbbá, hogy a kialakuló tünetekkel mielőbb forduljunk orvoshoz.

Ínygyulladásra figyelmeztető tünetek:

  • megduzzadt, vöröses íny
  • a fogak közötti hegyes rózsaszínű íny lelapul, lilás színűvé válik
  • fogmosásnál, fogselyem használatakor tapasztalható ínyvérzés
  • rossz lehelet, kellemetlen szájíz

 

A fogínygyulladás magzatra gyakorolt hatásai

A terhes anyák fogainak és fogínyének az állapota a születendő gyermek egészségét is befolyásolja. Kutatások megerősítették, hogy a terhességi mérgezés, vetélés, koraszülés vagy alacsony súlyú újszülött világra hozatalának a veszélye kétszer nagyobb azoknál a nőknél, akik ínygyulladásban, krónikus fogágygyulladásban szenvednek. A gyulladást előidéző baktériumok bejuthatnak a véráramba, ami akár vetéléshez vagy a szülés idő előtti megindulásához vezethet.

 

A második leggyakoribb fogászati probléma a kismamáknál az ínyen növekvő apró jóindulatú daganatok. A terhességi daganatok megjelenéséről a kismamák közel tíz százaléka számol be. Jellemzően érzékeny, pirosas, bordós kinövésekről van szó, amelyek spontán vérezhetnek is. Amennyiben nem okoznak különösebb problémát, nem kell velük foglalkozni, a baba születése után általában maguktól elmúlnak, visszahúzódnak. Ha azonban visszatérően véreznek, fájdalmat okoznak s emiatt megnehezítik az evést, a sebészeti eltávolításuk jelenthet megoldást.

 

A harmadik probléma az íny megduzzadása, amely gyakorlatilag az ínyterület megnövekedését jelenti. Szerencsére a fogíny túlburjánzása ritkábban fordul elő, mint az íny gyulladása és a terhességi daganatok. Viszont amilyen ritka, olyan kellemetlen lehet. Súlyos esetben az íny akár a fogakat is befedheti. Ez a jelenség, mint a terhességi fogínygyulladás, a szervezet túlzott reakciója, a női szervezet által a terhesség időszakban produkált baktériumokra. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni milyen fontos a kismamák felvilágosítása és biztatása a helyes szájhigiénia fenntartására, a várandósság alatti fogápolás fontosságára.

 

Várandósság alatti fogápolás – Szájápolási tanácsok:

A terhesség és szoptatás idején ajánlatos olyan szájápolási szereket vásárolni, amelyek a lehető legkevesebb káros összetevőt tartalmazzák. Javasolt kerülni a klór-hexidin és triklozán tartalmú fogkrémet, mert azok a baba szervezetébe is bejuthatnak, és ez károsan befolyásolhatja a magzat fejlődését. Szájvízből alkoholmenteset ajánlunk, mert az nem szárítja a szájüreget.

A várandósság korai időszakára jellemző hányás károsan hat a fogakra, miután a gyomorsav erősen maró hatású. Ajánlott hányás után tiszta vízzel öblögetni, viszont 1-2 órát várni a fogmosással. A terhes anyuka minden étkezés után mosson fogat és naponta legalább egyszer végezzen egy nagyon alapos, legalább öt percen át tartó fogmosást. A fogat teljes felszínét alaposan dörzsölje át, majd használjon fogselymet, vagy fogköztisztító kefét, hogy a fogai közül is eltávolíthassa a nem kívánt szennyeződéseket, az ínygyulladás és fogszuvasodás elkerülése érdekében.

Fogkeféből a lágy sörtéjű típus a legideálisabb, hiszen a várandósság során érzékennyé váló fogínyt esetleg felsértheti egy durvább sörtéjű fogkefe. A szájápolási eszközök 2-3 havonta cserélendők, ezzel óvva saját és születendő gyermeke egészségét is.

 

Fogászati ellátás a terhesség alatt

Csaknem valamennyi fogászati kezelés elvégezhető a terhesség ideje alatt is. Sőt, amennyiben panaszmentes, akkor is ajánlott trimeszterenként és a baba születése után is kontrollvizsgálaton és fogtisztításon részt venni.

 

Szenvedni szigorúan TILOS!

Tévhit, hogy a kismamáknál nem szabad érzéstelenítőt alkalmazni, ezek hatóanyagai ugyanis nem jutnak át a méhlepényen a babához. A helyi érzéstelenítés elhagyásával és a nagy fájdalom tűrésével sokkal nagyobb kockázatnak teheti ki a kismama a magzatot, mint ha fájdalomcsillapítót kap. A krónikus fájdalom ugyanis olyan anyagokat szabadít fel a szervezetben, amelyek károsan hathatnak a magzatra.

 

Írásunkból megtudhatta miért különösen fontos a várandósság alatti fogápolás, hogyan kell helyesen elvégezni, milyen fogászati problémákra hajlamosak a kismamák, valamint, hogy végezhetők e fogászati kezelések a terhesség ideje alatt. Babavárás időszakában is fontos rendszeresen, legalább fél évente, de inkább 3 havonta ellátogatni a fogorvoshoz, de akkor is célszerű azonnal időpontot egyeztetni, ha szájában bármiféle elváltozást tapasztal a kismama!

0
A gyökérkezelés szó sokakban ébreszt félelmet, elsősorban azért mert számos tévhit terjedt el ezzel a nagyszerű fogmegtartó eljárással kapcsolatban. Ebben az írásban a gyökérkezeléssel kapcsolatos tényeket és tévhiteket vesszük számba.

Gyökérkezelés – Tévhitek és Tények

A fog a testünkhöz tartozó élő szerv, belsejében érző idegekkel, amelyek, ha megsérülnek veszélyes gyulladás keletkezhet, ami erős fájdalmat okozhat. A gyökérkezelés az egyik legnagyszerűbb fogmegtartó eljárás, mégis a legtöbb páciensben rémületet és szorongást kelt a szó. Ennek legfőbb oka az, hogy számtalan tévhit kering a köztudatban a gyökérkezelés témakörben. Ebben az írásban számba vesszük a legelterjedtebb tévhiteket és szembe állítjuk azokat a konkrét tényekkel, azzal, hogy valójában mire számíthat a páciens a kezelés során.

A gyökérkezelés szó sokakban ébreszt félelmet, elsősorban azért mert számos tévhit terjedt el ezzel a nagyszerű fogmegtartó eljárással kapcsolatban. Ebben az írásban a gyökérkezeléssel kapcsolatos tényeket és tévhiteket vesszük számba.

 

1. Tévhit: “A gyökérkezelés fájdalmas!”

Az állításnak nincs valóság alapja! Ellenkezőleg, a kezelés célja éppen a foggyökér fertőzése, gyulladása által okozott fájdalom megszüntetése. A gyökérkezelés helyi érzéstelenítésben történik, ezért maga a beavatkozás teljesen fájdalommentes. A legtöbb helyen még a szúrás helyét is elzsibbasztják, hogy még a tűszúrás se okozzon kellemetlenséget.

 

2. Tévhit: “A gyökérkezelés felesleges, később úgyis ki kell húzni a fogat”

Ez nem így van! Amikor az orvos a gyökérkezelés mellett dönt, az azt jelenti, hogy a fog megmenthető, annak kihúzása elkerülhető. Ennek a beavatkozásnak éppen a beteg fog megmentése a célja.

 

3. Tévhit: “A gyökérkezelt fog már nem él, sérülékeny lesz, töredezhet”

Mivel a kezelés, a foggyökér eltávolítása csak a fog belső üregét érinti, a fog tartószerkezete ugyan úgy ép marad, mint a kezelést megelőzően, csupán a belső keringés szűnik meg. Abban az esetben, ha a kezelést egy kiterjedt fogszuvasodás előzte meg, akkor a fog valóban sérülékenyebbé válik. Amikor a fog belső állományának megbetegedését szuvasodás okozza, akkor a fog külső, kemény rétegének nagy része már tönkrement. Ebben az esetben a fog tartószerkezete már valóban nem stabil. Erre azonban nagyszerű megoldás a gyökérkezelés után koronával ellátni a sérült fogat, így annak szilárdsága újra a régi lesz.

 

4. Tévhit: “Csak fájós fogat kell gyökérkezelni”

Ez is tévhit! Előfordul, hogy a fogbél tünetek nélkül elhal szuvasodás, mélytömés vagy trauma hatására. Az elhalt fogbél azonban veszélyes gyulladást okozhat, így az ilyen fogak kezelése különösen indokolt. A fogorvosok különböző módszereikkel könnyen megállapíthatják, hogy a fogbél (pulpa) károsodott vagy fertőzött-e. Figyelmeztető jel lehet például, ha valamelyik fogunk körül kiütés szerű elváltozás (úgynevezett sipoly) jelenik meg, ami egyértelműen jelzi a gyulladás jelenlétét. Maga az elváltozás egyébként jön és megy, még fájdalmat sem okoz, ettől függetlenül mégis szükség van a gyulladás mielőbbi megszüntetésére. Ha felfedezné ezt a tünetet, haladéktalanul forduljon fogorvoshoz!

 

5. Tévhit: “Ha megtörtént a gyökérkezelés, már nem kell visszamenni a fogorvoshoz”

A gyökérkezelés minimum két – vagy több kezelésből áll. Attól függetlenül, hogy az első kezelés után megszűnik a fájdalom, fontos, hogy a gyökérkezelést minden esetben befejezésre kerüljön, ugyanis a fog csak így válik megmenthetővé. A félbehagyott kezelés vagy a végleges tömés/pótlás hiánya további kezeléseket, plusz költségeket eredményezhet, hiszen az ideiglenes tömés nem nyújt végleges megoldást. Megfelelő, befejezett gyökérkezeléssel azonban több évtizedre garantálható a kezelt fog megtartása, a kívánt funkció és esztétikai helyreállítása.

A gyökérkezelés szó sokakban ébreszt félelmet, elsősorban azért mert számos tévhit terjedt el ezzel a nagyszerű fogmegtartó eljárással kapcsolatban. Ebben az írásban a gyökérkezeléssel kapcsolatos tényeket és tévhiteket vesszük számba.

 

Hogyan történik a gyökérkezelés?

Első lépéseben röntgenfelvétel készül a fogról, hogy pontosan fel lehessen mérni a gyulladás mértékét, elhelyezkedését, a gyökerek számát, lefutását, anatómiai adottságait és így tovább.

Ezután következik a helyi érzéstelenítés, fájdalomcsillapítás, aminek következtében a beteg nem érez semmiféle fájdalmat a kezelés során.

A harmadik lépésben történik a fog megnyitása, a szuvas területek kitisztítása, a fogbélüreg tartalmának eltávolítása. Ezt követi a gyökércsatorna alapos fertőtlenítése és megmunkálása annak érdekében, hogy a fertőzött gyökércsatornákból az összes baktérium és gyulladt szövet eltávolításra kerüljön.

Végül a fogorvos hermetikusan lezárja a gyökércsatornát és ideiglenes gyógyszeres- vagy végleges gyökértöméssel látja el. A gyógyszer 1-4 hétig maradhat a fogban, indokolt esetben 1-2 cserére is sor kerülhet. Amikor a csatornák teljesen tiszták, következhet a gyökértömés, utána pedig egy ellenőrző röntgen.

A gyökértömést követően sor kerülhet a sérült fog koronájának helyreállítására. Ennek kivitelezése történhet hagyományos töméssel, de bizonyos esetekben, amikor a szuvasodás vagy trauma következtében a fog jelentős része hiányzik, fogászati korona felhelyezése szükséges. Ez utóbbira azért van szükség, hogy a kezelt fog minél tovább megőrizhető legyen.

 

Írásunkban számba vettük és megcáfoltuk a gyökérkezeléssel kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket. A kedves olvasó megismerhette a gyökérkezelés folyamatát, továbbá az is, hogy miért fontos, hogy visszamenjen a fogorvoshoz az első kezelést követően. Amennyiben fájdalmas, esetleg már láthatóan szuvas foga van, ne halogasson! Kérjen időpontot! Egy tömés sokkal kevesebb anyagi ráfordításba kerül, mint egy foggyökér kezelés, így határozottan megéri időben ellátni a rossz fogakat. Ha pedig már biztosan gyökérkezelésre szorul, akkor se halogasson. Ha túl sokáig vár, a baktériumok okozta fertőzés tovább terjedhet, megfertőzheti az arcüreget és még akár csonthártyagyulladás is kialakulhat. Az gyulladás hajhullást, bőrkiütést vagy hosszútávon ízületi problémát is okozhat.

idopontkeres

0
A fogkőeltávolítás az egyik leginkább alábecsült, mégis az egyik legfontosabb fogászati kezelés! Ebben az írásban fontos kérdésekre adunk korrekt válaszokat.

Fogkőeltávolítás – Kérdések és Válaszok Fogkő Eltávolítás Ügyben

A fogkőeltávolítás az egyik leginkább alábecsült, mégis az egyik legfontosabb fogászati kezelés! Fogmosás közben valószínűleg mindig lesz egy zug, nehezen elérhető terület vagy két szorosan álló fog köze, amely felett elsiklik a fogkefénk, esetleg a fogmosási technikánk nem elég jó ahhoz, hogy minden lerakódástól megszabadítsuk fogaink felszínét. Ezeken a helyeken egészen addig gyűlik a lepedék, mígnem fogkő képződik belőle. Ebben az írásunkban összegyűjtöttük, és megválaszoltuk a fogkő eltávolítás témakörében leggyakrabban feltett kérdéseket.

fogkőeltávolítás

Mi a fogkő?

A fogkő a fogak felszínén, az íny felett lerakódott szennyeződés, lepedék kikristályosodott formája. Színe világos sárgás, ami az idő múlásával egyre sötétebbé válik. A kristályszerkezete miatt a felszíne érdes, ami különösen kedvező a baktériumok megtapadásához, s ezáltal a gyulladás kialakulásához. Ez az elmeszesedett lepedék réteg nem csak a fogfelszín látható részén alakul ki, hanem a fogíny alatt is, ahol sokkal nagyobb problémákat okozhat, ugyanis egyre távolabb tolja egymástól a fogfelszínt és a fogínyt.

 

Otthon el tudom távolítani a fogkövet?

Sokan próbálkoznak otthonukban, házi praktikákkal eltávolítani a fogkövet, kapargatják, súrolják, kevés eredménnyel. Sőt, az ilyen módszerekkel megsérthetik az ínyt és akár a fogzománcban is kárt okozhatnak. Tudomásul kell vennünk, elkell fogadnunk a tényt, hogy fogkőeltávolítás házilagos módszerekkel sajnos nem megoldható.

 

Hogyan történik a fogkőeltávolítás?

A fogkőeltávolítás egy ultrahangot előállító készülékkel történik és minden esetben orvos vagy egy erre kiképzett szakember végzi. Maga a módszer nagyon hatékony és kíméletes. A berendezés által létrehozott ultrahang nem károsítja sem a fogínyt, sem a fogakat, de még a fogpótlást sem. Az ultrahangos fogkő eltávolító készülék egy vékony csúcsban végződő eszköz, amivel a fogfelület bárhol elérhető. A készülék 27.000-37.000 Hz frekvenciájú rezgéssel észrevétlenül és fájdalommentesen leválasztja a megtapadt fogkövet a fogfelszínről. Ezt követően egy puha, polírozó kefével történik a fogpolírozás, aminek hatására a fogfelszín rendkívül simává válik, így később a szennyeződések és a fogkő is nehezebben tapadnak meg.

2dc67bd36e1da3b677dcf24ac375dc06_f361

A polírozás fontos része a folyamatnak.

 

A fogkőeltávolítás fájdalommal jár?

Nem, a fogkőeltávolítás modern, ultrahangot előállító készülékkel történik és teljesen fájdalommentes! A fogkő eltávolítása az egyik legkevésbé kellemetlen fogászati kezelés.

 

Milyen időközönként szükséges eltávolítani a fogkövet?

Ez változó, nem lehet pontos időt meghatározni, mivel minden embernek mások az adottságai, szokásai és körülményei. Többek között emiatt is ajánlatos a félévenkénti fogászati ellenőrzés, mert annak során a fogkő jelenlétére is fény derül. Fogkőeltávolításra egyértelműen akkor van szükség, ha van mit eltávolítani. Van, aki kimondottan hajlamos a fogkő-képződésre, nekik nyilvánvalóan gyakrabban van szükségük tisztításra. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy minimum évente egyszer javasolt a fogkő eltávolítás.

 

Honnan tudhatom, hogy van-e fogkövem?

A fogkő szabad szemmel is látható a fogakon az ínyszél felett. Leginkább észrevehető az alsó fogak belső oldalán a tükörből, viszont az is előfordulhat, hogy megbújik az ínyszél alatt. Javasoljuk, hogy legalább fél évente látogasson el a fogorvosához, és ellenőriztesse. A fogkő észlelésének és eltávolításának egyetlen biztos módja a fogorvosi ellenőrzés és kezelés.

 

Lehet rossz a leheletem a fogkőtől?

A válasz egyértelműen Igen! A kellemetlen szájszag egyik gyakori okozója a fogkő! A fogköves, érdes felszínű fogakon sokkal könnyebben megtapadnak, és szaporodnak a rossz szájszagért felelős baktériumok.

 

parodontitis_foginysorvadas

Miért veszélyes a fogkő?

A fogkő nemcsak esztétikailag zavaró, de sajnos súlyos fogágybetegségek elindítója is lehet. Ha a fogkő nem kerül időben eltávolításra, az íny idővel visszahúzódik, elsorvad. A fogkő fogínysorvadást, rossz leheletet, a fogágy gyulladását és leépülését, a fogak meglazulását, elvesztését okozhatja! Ezen túlmenően azonban a szervezetben máshol is betegségeket okozhat! Ha apró vérezgetés is kíséri a fogmosást, akkor a seben keresztül a véráramba jutnak a szájban lévő baktériumok, amelyek közül néhány a vérlemezkékhez tapad. Emiatt azok megalvadnak – ez pedig vérrögök kialakulásához, szív- és érrendszeri panaszokhoz vezethet.

 

Írásunkból számos kérdésére kaphatott korrekt választ az érdeklődő olvasó a fogkőeltávolítás témakörérét illetően. Megtudhatta miért fontos, valamint, hogy milyen kellemetlen következményei lehetnek a fogkő képződésnek. Amennyiben további kérdései, kételyei lennének a témával kapcsolatban, illetve bizonytalan, hogy az Ön fogain található-e fogkő, kérjen időpontot egy ingyenes konzultációra! Vagy válassza szájhigiéniai csomagunkat a szebb, csillogó fogakért és a friss leheletért!

idopontkeres

0