Gyermekfogászat Tag

Gyermekfogászat – Fogváltás

A gyemek és a Gyermekfogászat számára fontos időszak a fogváltás. Fogaink mérete és száma a koponya méretünkhöz igazodik. Gyermekeknél kisebb méretű koponyához arányosan kisebb fogak párosulnak, illetve kevesebb is. Hat éves kortól kezdődik meg a maradó fogak kialakulása, ami nagyjából 14 éves korig be is fejeződik, kivétel a bölcsesség fogakat, amelyek 17-18 éves kortól 30 éves korig jelennek meg a fogsorban, ha egyáltalán előtörnek.

Elsőként a hatos fogak jelennek meg a maradó fogak közül, amelyeket első nagyörlőknek is hívunk. Sajnos ezekénél a fogaknál kell a leggyakrabban töméseket alkalmaznunk, mert a tejfogak mögött nőnek ki szinte észrevétlenül, amire általában nem fordítanak kellő gondot. Ugyanis míg az összes többi maradó fog esetében az előtörést megelőzi a tejfog kihullása, ennél nem így van. Az első nagyörlő fogak előtörése során kiemelt figyelmet kell fordítani tisztításukra, mivel a fogívet alkotó többi fog e fogak köré épül ki, továbbá ezekkel a fogakkal rágunk éltünk hátralévő részében, ezért fontos, hogy egészségesek maradjanak.

A fogváltás második lépése az alsó, majd a felső metszőfogak megjelenése, ami 8 éves korig megtörténik (4-4 darab metszőfog). Később előtörnek a kisörlők (9-10 éves korban), utána 10-11 évesen a kisörlők és a metszőfogak között előtűnnek a maradó szemfogak. A hetes fogak kb. 14 éves korban jelennek meg, ám ebben az esetben már nem előzi meg tejfogak kihullása az előtöréseket, továbbá a nyolcasok (bölcsesség fogak) 17 éves kortól 30 éves korig bármikor kifejlődhetnek. A bölcsesség fogak előtörését befolyásolja a fogsorban rendelkezésre álló hely, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy helyhiány miatt az állcsontban rekednek.

A fogváltás során a tejfogakra a maradó fogak alulról nyomást gyakorlónak, aminek hatására a tejfogak gyökerei egyszerűen felszívódnak, majd a tejfogakat már csak az íny tartja a helyén. Ekkor rágás közben kiesnek vagy gyakran a gyermekek önmaguk távolítják el, csaknem teljesen fájdalommentesen, minimális vérzéssel.

A kiesett tejfogak helyén a maradó fogak élei, csúcsai előbújnak az íny alól. A bölcsesség fogak esetében könnyen előfordulhat, hogy nem tudnak teljes mértékben előtörni, ezért a fogak egy részét íny borítja, aminek rágás folyamán vissza kell húzódnia. Ha ez nem történik meg, úgy a fog és az íny között megmaradhat a nyál és az ételmaradék, ami egyféle fertőző tasakot képez. Ilyenkor a harapás fájdalmassá válik, és korona körül gyulladás alakulhat ki, ami fogorvosi beavatkozást igényel.

A fogíven kívül vagy belül előtörő maradó fogak a tejfog késői kiesésének jele vagy abban az esetben fordul elő, ha túl korán került kihúzásra egy tejfog, ami miatt a szomszédos fogak összenőttek, így nem marad hely a maradó fog megfelelő helyen való kifejlődésére. Ez a rendellenesség elkerülhető olyan fogszabályozó készülékkel, amelynek segítségével fenntarthatóak a korán kihúzott tejfogak helyei.

Amennyiben a tejfog kiesése után nem jelenik meg a maradó fog, úgy érdemes felkeresni szakrendelőnket, hogy felderíthessük a hiányosság okait. Gyakran nem csak a helyhiány okoz problémát, hanem egyszerűen hiányzik a fogcsíra vagy rossz irányban helyezkedik el az állcsontban a fog (utóbbi sebészeti beavatkozással korrigálható). Az ilyen és ehhez hasonló eseteket egy panoráma röntgenfelvétel segítségével azonnal fel lehet deríteni. Ha a tejfog nem cserélődik le idejében maradó fogra, annak okát gyermekfogászat szakorvos tudja kideríteni.

0

Gyermekfogászat – A fogak kialakulása és fejlődése

A gyemekfogászat kiemelt figyelmet kap a DENTALUNION rendelőiben, hiszen a a gyermekek fogai különös odafigyelést igényelnek. A felnőtt fogászatban alkalmazott módszerek ritkán alkalmahatók, hiszen a gyermekeknél elsősorban a megelőzés kap kiemelt hangsúlyt. A kicsiket már az első fogak megjelenésekor érdemes rászoktatni a rendszeres fogmosásra, hogy minél hamarabb beépüljön a napi rutinjaik közé.

Az iskolás kor előtti időszak meghatározó a kicsik életében, ez a pár év szinte egész életükben meghatározó lesz, a fogaik későbbi állapota a kiskorúkban ért hatásoktól függ. A gyemekfogászat, a prevenciós tevékenységek mellőzése vagy a gyermekek túlzott édesség fogyasztása a maradó fogazat nagymértékő szuvasodását okozhatja vagy egyéb száj- és fogbetegségek forrása lehet.

Az anyák terhesség alatti ételfogyasztása is befolyásolhatja a gyermekek fogainak egészséges kifejlődését, hiszen már magzat korban (8-10 hetes) megindul a tejfogak kialakulása, és az utolsó hónapra a tejfogak koronái szintén fejlődésnek indultak, illetve maradéktalanul kifejlődnek a középső tejmetsző fogak koronái.

A maradó fogak egyes csírái is megjelennek magzati korban és a magzati kor 5. hónapjától a születés utáni második hónapig szinte az összes maradó fog telepe kialakul, illetve a meszesedés is megkezdődik. A hetes fogak csírái az első születésnap körüli időszakban, míg a bölcsesség fogak koronái (nyolcasok) 4-5 éves korban alakulnak ki, majd eztán kezdődik el a gyökerek fejlődése.

A terhesség ideje alatt az anyáknak fehérjében gazdag tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat (kalcium, magnézium, foszfor, és így tovább.) és nyomelemeket (fluorid, molibdén) tartalmazó ételek fogyasztása kifejezetten ajánlott, ugyanis ezzel nem csak saját szervezetük legyengülését előzhetik meg, de gyermekük egészséges fogainak kialakulásához is nagymértékben hozzájárulnak. Bizonyított tény, hogy a helyesen táplálkozó anyák gyermekeinek fogai az átlagnál ellenállóbbak a szuvasodással szemben.

Ugyancsak kerülni kell a fogak fejlődése során bizonyos gyógyszerek szedését és különböző vegyszerek használatát, amelyek hatására nagymértékben károsulhatnak a fogak, illetve végleges elszíneződést okozhatnak.

A DENTALUNION fogászati központ elismert a gyemekfogászat, a gyermek fogorvosi szolgáltalásait illetően. A konkrét kezeléseken túl tanácsokkal és pontos információval látjuk el az érdeklődő szülőket, sőt, külön konzultációs időpontot egyeztetésére is lehetőség van.

A gyermekek fogainak teljes kifejlődése nem ér véget a maradó fogak előtörésével, ugyanis a foggyökerek további 6-8 hónapon keresztül fejlődnek. Már csak ezért is fontos a szülőknek gyermekeik táplálkozására és fogazatára kiemelt figyelmet fordítania.

0