miért félünk a fogorvostól Tag

FÉLELEM A FOGORVOSTÓL

Félelem a fogorvostól – A Fogorvos ijesztőbb, mint a kígyó és a pók?

 
Tényleg igaz az állítás, miszerint az emberek jobban félnek – hogy ne mondjam, irtóznak – a fogorvostól mint a kígyóktól vagy a pókoktól? Nos, a British Dental Health Foundation által végzett reprezentatív felmérése szerint ez valóban így van! Bár kézenfekvő lenne kijelenteni, hogy a félelem a fogorvostól rossz hír a fogászok számára, ám a valóságban a páciensek számára még inkább az, hiszen az említett félelem miatti magatartás gyakran vezet fogvesztéshez és súlyos szájhigiénia problémákhoz.
 
A felmérés szerint (a táblázat a cikk végén látható) a felnőtt lakosság – különösen a nők – 20%-a jobban tart a fogorvostól mint a kígyótól vagy a póktól. Magának a ténynek az ismerete lehet az első lépés a tekintetben, hogy a fogorvosok minden lehetségest megtegyenek, hogy ne keltsenek még az említett állatoknál is nagyobb viszolygást a páciensekben, hogy a félelem a fogorvostól ne legyen olyan mérvű mint amilyen.
 
A felmérést végzők 1040 felnőttet kérdeztek meg, hogy az alábbi – általában kellemetlen érzést keltő – körülmények közül, mint repülés, injekció, háziorvos, kígyó, pók, melyiket tartják a legkellemetlenebbnek, melyiktől viszolyognak leginkább. Óriási meglepetésként több mint minden 5. résztvevő vallotta azt, hogy belőle a fogorvosi látogatás váltja ki a legnegatívabb érzést. Összességében a repülés az ami a legnagyobb szorongást váltja ki, de rögtön ezután a fogorvosok jönnek és ez mindkét fél számára rossz hír. A kígyóktól való félelem a 4. a pókotól való félelem az 5. helyen.
 
A Dental Health Survey szerint tízből 3 páciens a fogfúrástól tart leginkább, szintén majdnem 30% pedig az érzéstelenítő injekció beadásától. Ez utóbbiban lehet valami, hiszen a mai modern érzéstelenítő megoldások közül valóban a tűszúrás keltette csípés szerű fájdalom a legerősebb egy fogászati kezelés során. A helyesen alkalmazott fájdalomcsillapítás ugyanis gyakorlatilag kizárja a fájdalomérzetet. A legtöbb helyen ma már a tűszúrás helyét előzőleg elzsibbasztják, tehát még azt a kis kellemetlen érzést is kizárják, csak hogy a félelem a fogorvostól szindróma mérséklődjék.
 
Dr. Nigel Carter, a British Dental Health Foundation munkatársa: “Mindenki tudja a szakmában, hogy a fogászati kezeléstől való szorongás a fő ok sokak számára, ami miatt halogatják a fogászati kezeléseket. Az összehasonlítás a kígyóktól és pókoktól való félelemmel talán komolytalannak tűnhet, de mégis azt sugallja, még mindig sok elvégzendő munka van a páciensek felvilágosítása tekintetében.”
 
Érdekes lenne annak is utánanézni, vajon mi az oka, hogy az átlag amerikai – aki általában félévenként látogatja meg fogorvosát – közel sem tart annyira a fogászati kezelésektől mint például a magyarok. Valami oka biztosan van annak, hogy az emberek ilyen szinten viszolyognak a fogorvostól.
 
Egy különbségről személyes tapasztalat alapján számolhatok be: Amerikában a fogászati kezelés két, jól elkülöníthető részből áll: az első jó hangulatú beszélgetéssel telik, ami alatt a páciens akár el is felejtheti miért is van ott. A második rész alatt folyik maga a vizsgálat illetve a kezelés, de ez utóbbi csak azután kezdődik meg miután a beteg minden kétséget kizáróan megértette mi a probléma, s hogy milyen megoldások közül választhat. A kezelés során a fogorvos mindvégig kommunikál, elmondja mi következik, mit érezhet ez alatt a beteg, mi lesz a következő lépés, s ezzel bizalmat épít, megnyugtat, eloszlatja a kezeléssel kapcsolatos félelmet. Nem csoda, hogy a félelem a fogorvostól ott szinte ismeretlen fogalom.
 
Az biztos, a fogászatoknak sokkal többet kell tenniük azért, hogy eliminálják az emberek ellenérzését. hogy azok megértsék, a mai modern fogászati eszközöknek és eljárásoknak köszönhetően a kezelések nem okoznak fájdalmat. Az említett felmérés azt a következtetést vonja le, hogy a beteg-orvos kommunikáción kellene a leginkább változtatni. Ugyanis ha a fogorvos képes bizalmat ébreszteni maga és a kezelés iránt, a páciensek nagyobb biztonságban érzik magukat, ezáltal csökken vagy akár meg is szűnik bennük az ellenérzés.
 


 

Fogorvos Magasság Orvos Pók Kórház Kígyó Injekció Repülés
Total 1004 1004 1004 1004 1004 1004 1004 1004
1 220 191 25 117 86 156 73 63
2 132 156 46 138 164 169 110 50
3 126 133 100 105 184 139 113 74
4 118 123 134 108 165 120 149 67
5 90 111 170 117 162 105 137 91
6 112 92 179 120 128 117 131 111
7 89 106 182 135 70 103 179 129
8 95 78 136 128 38 79 99 328
9 22 14 32 36 7 16 13 91
Helyezés 2 1 7 5 3 4 6 8

 

0