Félelem a fogorvostól szindróma leküzdése

Félelem – Az ember számára természetes, hogy rendszeresen szervizelteti az autóját, ugyanakkor érthetetlen, hogy önmagával miért nem törődik, például miért nem látogatja a fogorvost legalább olyan gyakorisággal, mint a szervizt a kocsijával. Saját vagy mások rossz tapasztalatai minden bizonnyal hozzájárulnak ahhoz, hogy így viselkedünk. A félelem a fogorvostól szindróma miatt azonban nem hanyagolhatjuk el a fogainkat, veszélyeztetve ezzel az általános egészségünket! Vajon mi lehet a megoldás, hogyan küzdhetjük le a fájdalomtól, a fogorvostól való félelmünket? Erre a kérdésre keressük a választ ebben az írásban.

 

A félelelem a fogorvostól a legyakoribb oka annak, hogy halogatjuk a fogászati visgálatokat. A kifogások között második helyen szerepelnek az anyagiak, ami már csak azért sem elfogadható, mert elvileg ingyenes fogászati ellátás jár mindenki számára! Tehát aki nem engedheti meg magának, hogy magán fogorvosa legyen, az elfogadható ellátást kaphat a körzetéhez tartozó rendelőintézetben. Éppen emiatt, mi most inkább az első okot járjuk körbe.

 

 

Tény, hogy sokan évekig nem látogatnak el a fogorvoshoz, főként a fiatalok és az idősebb korosztálybeliek. Többségük évente legfeljebb egyszer, vagy egyszer sem nézeti meg a fogait, pedig ajánlott legalább fél évente egyszer, vagy ha szükséges sűrűbben fogászhoz menni. A valóság azonban az, hogy legtöbben már csak akkor teszik ezt, amikor elviselhetetlen fájdalmaik vannak, monjuk egy a szúvas fog miatt. Az is lehetséges, hogy legtöbb felnőtt talán nem aggódna egy kis kellemetlenség miatt, de ami valóban távol tarthatja őket az a feltételezett fájdalom, a félelelem a fogorvostól. Egyetlen, a múltban szerzett rossz tapasztalat is elég ahhoz, hogy évekre elvegye az ember kedvét a fogászati rendelőktől.

 

Sokakat zavarhat az is, hogy nem tudják pontosan mi zajlik a kezelésük alatt. A jó fogorvos folyamatosan kommunikál páciensével, tájékoztatja, hogy éppen mi történik és hogy mit érezhet emiatt. Továbbá próbál beszélgetni páciensével, hogy elvonj a beteg figyelmét a kezelés okozta kellemetlenségtől.

 

Mit tehetünk, hogyan kezeljük a félelelem a fogorvostól szindrómát? Először is, a félelem az ember természetes védekezése, reakciója valamilyen külső hatásra és egyáltalán nem szégyelnivaló. Ha nem tudjuk leküzdeni a félelmünket, az szorongáshoz vezethet, sőt akár félelelmfóbia is kialakulhat. A legnagyobb segítség a fogorvostól való félelem érzés eliminálásához a pozitív élmény! Olyan fogorvost válasszunk amelyik képes fájdalommentesen kezelni, folymatosan tájékoztat és egyenrangú félként kommunikál velünk miközben a munkáját végzi.

 

Nagyon fontos, hogy a páciens megbízzon a fogorvosában, ezért először csak egyszerűbb kezeléseken keresztül “teszteljük” a kiválasztott fogorvost. Beszéljünk őszintén a félelmünkről, kérjünk segítséget és együttműködést, hogy megszünhessen bennünk a félelem a fogorvostól. Az első találkozó célja az állapotfelmérés, az ismerkedés, valamint a kapcsolatépítés a páciens  és az orvos között. Csak akkor kezdjünk bele komolyabb kezelésekbe, ha biztonságban érezzük magunkat, ha az az érzésünk, hogy jó kezekben és jó helyen vagyunk.

 

Helytelen ha magunkba folytjuk az érzéseinket! Bár egy jó fogorvos minden tekintetben figyel páciensére, mégis előfordulhat, hogy nem veszi a páciens kényelmetlenségére utaló apró jeleket. Ilyenkor ne őszintén kifejezzük ki az érzéseinket mondjuk el ha kényelmetlenül érezzük magunkat vagy fájdalmat érzünk. Miután az esetek többségében ilyen körülmények között általában nehézkes a beszéd, ezért vagy kézfeltartással vagy egy előre megegyezett módon jelezzüke ha kellemetlenséget érzünk.

 

Ha bátrak voltunk, akkor dicsérjük, jutalmazzuk meg magukat, ez önbizalmat ad. Sok esetben segíthetnek különböző tárgyak, módszerek is abban, hogy levezessük a feszültségünket. Jó példa erre egy úgynevezett “stressz labda”, amit a kezünkben tartva időnként megszoríthatunk a kezelés alatt. Nyugtató hatású zene hallgatása a kezelés előtt szintén segíthet sőt, még a jóga is.

 

A kezelés előtti izgalom is leggyőzhető, íme néhány technika erre.

 

  • Az önbecsülésünk növelése azáltal, hogy megdícsérjük magunkat amiért volt bátorságunk elmenni a fogorvoshoz
  • Az érzelmeket. nem elnyomni kell, hanem átélni és kezelni,  ebből sokat tanulhatunk
  • Jó megoldás lehet a meditáció, a belső béke megtalálása
  • Sportolás, aktivitás, az elnyomott energiák felszabadítása
  • Kérdezzük meg magunktól, van valóban e okunk az izgalomra, a félelemre
  • Beszéljünk a félelmünkről másokkal. Ez sokszor segíthet
  • Legyünk urai a saját gondolatainknak, ne gondoljunk a félelemre

 

Kellő gyakorlattal urai lehetünk az érzelmeinknek a gondolatainknak. Egy egyszerű példával bizonyítva, ha kellemetlen eseményekre gondlunk rosszkedvűek leszünk, ha kellemes élményekre, emlékekre, akkor jól érezzükmagunkat, jókedvűek leszünk. Az ember képes boldoggá vagy boldogtalanná tenni ömagát a saját gondolatai által!

 

Manapság egyre nagyobb az igény a fájdalommentes kezelésekre. A félelelem a fogorvostól leküzdésében segítségünkre van a helyi érzéstelenítés is. A legújabb fájdalomcsillapítási technikák és a használt érzéstelenítők gyakorlatilag teljesen fájdalommentessé teszik még a legkomolyabb fogászati beavatkozásokat is.

 

A gyakorlatban először a tűszúrás helye kerül érzéstelenítésre, tehát már magát a szúrást sem érezzük. A fájdalomcsillapítók 15 perc alatt érik el maximális hatásukat és akár több órán keresztül is hatnak. Akit semmilyen módon lehet megnyugtatni, hogy létezik fájdalommentes kezelés, azok számára az altatás nyújthat megoldást. Azonban tudni kell, hogy az altatás – amellett, hogy nagyon drága – kedvezőtlen hatással van a szervezetünkre.

 

Láthattuk hát, hogy vannak megoldások, hogy a félelelem a fogorvostól, a fájdalomtól ne tarstson bennünket vissza attól, hogy rendszeresen megvizsgáltassuk a fogazatunkat, hogy ne hanyagoljuk el a szűrővizsgálatokat. Minimum kétszer évente fel kell keresnünk a fogorvosunkat, hogy egészséges, ápolt és szép fogaink legyenek. Az állapotfelmérések általában ingyenesek és nem köteleznek semmire.