kivehető fogpótlás

Élethű, Kivehető Fogpótlás

Élethű, kivehető fogpótlás kényelmesen – Manapság nagyon népszerűek az Azonnal Terhelhető Implantátumok a fix fogpótlások elkészítésében, de különböző okokból, nem mindenki akar implantátumos fogpótlást vagy, mert nem engedheti meg magának vagy esetleg fél az implantációtól. Ugyanakkor, ők is szeretnének komfortos, élethű fogsorhoz jutni, ha másként nem megy, hát kivehető fogpótlás alkalmazásával. Ebben az írásban minden fontos tudnivalót elmondunk erről a témáról.

kivehető fogpótlás

 

Mi is az a kivehető fogpótlás?

Azoknál a pácienseknél, akiknél a véglegesen beragasztott korona, híd vagy fogsor nem alkalmazható, implantátumot viszont valamilyen okból nem szeretnének, műfogsorokat ún. protéziseket használunk a fogak pótlására. A protézisek minden esetben kivehetők ellentétben a rögzített fogpótlásokkal (hidak, koronák).

 

A kivehető fogpótlás típusai
  • Abban az esetben, ha a fogívben nincs teljes foghiány, viszont a megmaradt fogak száma nem elég, hogy híd pótlásokat készíthessünk, részleges fogpótlást szükséges alkalmazni. A megmaradt természetes fogak nem zárják ki a kivehető fogsor viselését, egymást nem zavarják. Sőt, minden ilyen fog kincs, hiszen egy kellőképpen megtámasztott kivehető pótlás nagymértékben növeli a komfortérzetet, javítja a pótlás stabilitását. Egyetlen ép, természetes fog is hatalmas előnyt jelent a teljes foghiányhoz képest.
  • A teljes kivehető fogpótlás az a fogmű, amelyet teljes foghiány esetén készítünk. A fogsor a nyálkahártya-csont alapzaton támaszkodik. A helyben tartását az arc izmai, a nyálkahártya-csont alapzat felszíne, a vákuumhatás, a rágónyomás, szükség esetén speciális ragasztó alkalmazása biztosítja. A teljes fogsor alapanyaga rugalmas fémmentes antiallergén műanyag így fémallergiások számára is kiváló.

kivehető fogpótlás

 

Milyen előnyei vannak a modern kivihető fogsornak az Ön számára?
  • manapság a műfogsorok sokkal természetesebb hatásúak, így senki nem fogja észrevenni, hogy nem saját fogai vannak
  • a fogpótlások közül a kivihető fogsor a ma elérhető legkedvezőbb árú megoldás
  • a hiányzó fogak pótlása előnyösen hat az egészségre és a megjelenésre
  • teljes fogatlanság esetén, tartópillérként használható fogak nélkül is tökéletes megoldást jelent
  • a foghiány után (főleg, ha az régóta fennáll) élmény lesz újra megtapasztalni a rágás és az étkezések örömét, valamint az addig beesett arc újra teltebb, esztétikusabb képet mutat
  • a teljes fogsor pótolja a hiányzó fogakat és megtámasztja az arc izmait és az ajkat, e nélkül a támasz nélkül a megereszkedett arcizmok idősebb hatást keltenek, és csökkentik a rágás és beszéd képességét
  • minden egyes kivehető fogsor a saját fogtechnikai laboratóriumunkban készül, így annak minősége garantált
  • szép, szabályos fogazat készíthető, aminek a viselése növeli az önbizalmat
  • mivel kivehető, így nagyon könnyen tisztítható a protézis, ennek köszönhetően sok íny- és nyálkahártya-betegséget előzhet meg
  • a kivehető fogpótlás elkészítése nem jár komolyabb beavatkozással, így az nem okoz Önnek fájdalmat vagy kellemetlenséget
kivehető fogpótlás

A Valplast fogsorok rugalmasak, kényelmesek és fémmentesek.

 

Kivehető fogsor szükséges, mire számíthatok?

Ha vannak olyan fogai, amelyeket ki kell húzni, vagy műtétileg eltávolítani, előbb ezt a beavatkozást végezzük el. A fogak eltávolítása után szükség van egy kis időre, hogy a sebek teljesen begyógyuljanak. Az egészséges fogak azonban megmaradnak, és a kivehető fogsor részét alkotják majd.

A sebek begyógyulását követően kezdhetjük meg a mintavételeket. Ha Önnek csak alsó, illetve csak felső fogsor készül, abban az esetben is mindkét fogsorról kell lenyomatot venni. A lenyomatvétel semmiféle kellemetlenséggel nem jár, így a művelethez nincs szükség érzéstelenítésre. Az anatómiai lenyomatot az állcsontok méreténél nagyobb kanállal vesszük, hogy minden szájképletet lemintázhassunk. Az így elkészült anatómiai lenyomat alapján a fogtechnikai laborunkban a fogtechnikusaink elkészítik az Ön állcsontjához pontosan illeszkedő egyéni kanalat, amely segítségével a következő berendelésnél újabb lenyomatot veszünk.

Ezt funkciós lenyomatnak nevezzük, mivel a lenyomatvétel közben Önnek funkciós mozgásokat kell végezni (pl. csücsöríteni, mosolyogni, nyelni, nyelvet mozgatni), hogy a finom nyálkahártya mozgások is kirajzolódjanak a lenyomatban. Ez a lépés a fogsor készítés lelke! A funkcionális lenyomat sikere dönti ugyanis el, hogy a fogsor stabilan viselhető lesz e vagy sem. Ezt a lenyomatot ismét visszaküldjük a laborba, erre a mintára készül az úgynevezett harapási sablon.

A következő találkozáson ennek segítségével készülhet el a harapás regisztrálása, mely az alsó és felső állcsont egymáshoz való viszonyát, és a műfogak hosszát, elhelyezkedését határozza majd meg. Ez utáni találkozón a fogpróba következik, amelyen ellenőrizzük a fogsor stabilitását, a fogakat, a műínyt, annak vastagságát, esztétikai hatását és az állcsontok viszonyát. Amennyiben minden rendben van, és Ön elégedett az új fogsorával a fogtechnikai laboratórium véglegesíti a pótlást.

 

Ebből az írásunkból megismerhette a kivehető fogpótlás típusait, előnyeit, és elkészülésének folyamatát. Amennyiben teljes kivehető fogprotézist illetve részleges kivehető fogpótlást szeretne csináltatni, forduljon hozzánk bizalommal. Kérjen időpontot egy ingyenes személyes konzultációra.

idopontkeres

0
Azonnal Terhelhető Implantátum

Azonnal Terhelhető Implantátum 

Azonnal Terhelhető Implantátum – Egy életre szóló fogpótlás 5 nap alatt! 

Nagymamáink idejében a kivehető, esetleg időnként evés vagy beszéd közben magától kipottyanó műfogsor, illetve az eltakart mosoly volt az egyedüli opció hiányzó fogsor esetén. Ma már ennél sokkal kényelmesebb, esztétikusabb és életre szóló fogászati megoldás pótolhatja Önnek azt, amit az idő elvett. Olvassa el az alábbi írásunkat, melyben valamennyi kérdésére választ kap a fogimplantátumokról, főként a leggyorsabb, kiemelkedően biztonságos és fájdalommentes megoldásról, amely az  Azonnal Terhelhető Implantátum 

Mi is az a fogászati implantátum?

A fogászati implantátum olyan biokompatibilis anyagból készített műgyökér, mely teljes mértékben képes helyettesíteni a valódi foggyökeret. Anyaga a legtöbb esetben tiszta, ötvözetlen titán. Ha allergiája van különböző fémekre, aggodalomra akkor sincs ok: a titánt teljes mértékben elfogadja az emberi szervezet, allergia, kilökődés még soha nem fordult elő.

Azonnal Terhelhető Implantátum

Milyen problémákra nyújt megoldást a fogászati implantátum?

– Ha Önnek egy vagy több foga hiányzik, és nem szeretné ép fogait lecsiszoltatni vagy protézist hordani. Mielőtt az implantálás forradalmasította volna a fogpótlást, addig egyetlen fog hiánya esetén a mellette lévő két egészséges fogat kellett „feláldozni”, le kellett őket csiszolni, mivel azok a fogak adták a stabilitást a fogpótlás számára.
– Ha úgy érzi életminősége megváltozott, mert kivehető fogpótlása kényelmetlen, nem tud megbarátkozni vele, mindig mozog, kellemetlen helyzetekbe hozza.
– Ha régi hídja cserére szorul, de az alatta lévő fogak már nem alkalmasak további ellátásra.

Miért döntsön az implantátum beültetés mellett?

– Hatására javul a rágás és a beszéd.
– Mivel a rágás segíti az emésztést, a gyomorpanaszok is csökkennek.
– Komfortérzést biztosít, mindamellett növeli az önbizalmat.
– Előnyére változtatja az arc esztétikáját, fiatalosabb külsőt kölcsönöz.


Amit az Azonnal Terhelhető Implantátum  Rendszeréről tudni érdemes

Gyors, biztonságos, fájdalommentes, továbbá kedvező ár-érték arányú! A „Vér és fájdalommentes” fogpótlás azonnal terhelhető implantátumokkal valósul meg, alig egy hét alatt. Ami már önmagában elég ahhoz, hogy világszerte több mint 100.000 páciens válassza a 21. századi orvostudomány egyik legmodernebb fogpótló eljárását.

Sikerét mindenekelőtt a gyorsaságának köszönheti, hiszen a mai rohanó világban kinek van ideje, kedve fogatlanul otthon ülni heteket, hónapokat a csontosodásra és fogpótlásra várva? Az azonnal terhelhető implantátum eljárása során a páciens általában 5 munkanapon belül egy, az igényei szerint elkészült fogpótlással hagyja el a rendelőt.

Az Azonnal Terhelhető Implantátum előnyei – Amiért érdemes mellette dönteni:

– A módszer legnagyobb előnye, hogy a kényelmetlen kivehető fogsor használata még átmenetileg sem szükséges.
– A foghúzást követően azonnal elkezdődhet az implantáció, nem kell kivárni a seb begyógyulását sem.
– Több lépcsős, hatékony fájdalomcsillapítás!
– Kíméletes műtéti beavatkozás! A vágások, a mély sebek, valamint a varrás is elkerülhető. A fogíny felvágása helyett az íny átfúrásával hozzuk létre az implantátum számára a kívánt üreget a csontban.
– Olyan páciensek is elláthatók fogászati implantátumokkal, akiket a hagyományos módszerekkel dolgozó fogorvosok, szájsebészek eltanácsolnának vagy csak hosszas, bonyolult műtétsorozattal tudnának ellátni.
– Jelentős csonthiány esetén is alkalmazható! Nincs szükség csontpótlásra, műtéti úton beépített mesterséges csontpótlók alkalmazására, ami jelentősen csökkenti a beavatkozás árát.
– Teljes szájrehabilitáció (alsó és felső fogsor) akár 5 munkanap alatt elkészülhet!
– A beültetett implantátumok azonnal terhelhetők!
– Nem kell megvárni a 3-6 hónap csontosodási időt!
– Esztétikus fogpótlást biztosít: az azonnali terhelésű implantáció meghagyja az íny eredeti vonalát.
– Nincs szükség kiegészítő elemekre, az implantátum egy részből áll!
– A jelentéktelen beavatkozás miatt gyors a gyógyulási idő!
– A gyors beültetésnek köszönhetően megállítja a foghúzás után szokásos, néhány hónap alatt bekövetkező csontfelszívódást.
– Az emberek 99%-ánál alkalmazható.
– Újra élvezheti a társasági életet és nem kell aggódnia a rágás közben elmozduló fogsor miatt!

 

Alkalmazható-e az Én esetemben az Azonnal Terhelhető Implantátum ?

Igen! Kutatásaink, statisztikáink azt bizonyítják, hogy a páciensek 99%-ánál alkalmazható, és nem kizáró ok a cukorbetegség és a dohányzás sem.

Hogyan zajlik és mennyi ideig tart a teljes kezelés?

Az első személyes találkozó alkalmával történik a konzultáció, illetve az általános állapotfelmérés, ilyenkor egy panoráma röntgenfelvétel is készül. Ez alapján meggyőződünk arról, hogy hová helyezhetők be az implantátumok. Ekkor tisztázzuk a fogpótlás várható költségeit, és a kezelések menetét, megbeszéljük az időpontokat.

A következő alkalommal a páciens több lépcsős helyi érzéstelenítést kap, majd következik a protetikai ellátásra alkalmatlan fogak eltávolítása és az implantátumok behelyezése. A műtét után azonnal megtörténik a lenyomatvétel is.

Ezután újabb panoráma röntgen következik, melyen már láthatóak a behelyezett implantátumok is. A levett mintát elküldjük a fogtechnikai laboratóriumunkba, ahol a kollégák azonnal elkezdik az új fogmű elkészítését. A páciensnek antibiotikumot és fájdalomcsillapítókat írunk fel, ellátjuk műtét utáni hasznos tanácsokkal, majd a következő találkozóig elköszönünk.

A harmadik találkozáson, a műtét utáni napon vázpróba következik, ami után a fém vázat visszaküldjük a laborba, hogy elkészítsék rá a fogakat.

A következő napon a fogpróba/nyerspróba történik. Az okklúzió és a harapási magasság finomítási is megtörténik.

Általában az 5. napon kerül sor az implantátumokon rögzített fogsor átadására, és Ön végleges, vagy hosszú távú ideiglenes fix pótlással távozhat. (Ha Ön számára kezelőorvosa ideiglenes fix pótlást tud csak beépíteni, azt 6 hónap múlva az Ön elvárásainak még jobban megfelelő pótlásra cseréli ki, de ezért a végleges fogsorért külön fizetni kell.)



Az egészség nem várhat!

Számos esetben az anyagi helyzetünk akadályoz meg bennünket abban, hogy minőségi magán-egészségügyi ellátást vegyünk igénybe. Legtöbb esetben ilyenkor halogatunk, vagy ami még rosszabb, lemondunk a vizsgálatról, kezelésről. Szerencsére már van más lehetőség, melynek köszönhetően gyorsabban vehetjük igénybe a kívánt fogászati kezelést, és a pénz miatt sem kell aggódnunk.

Folyamatosan bővül a személyi kölcsönök piaca, minden harmadik ember igénybe is vette már az élete során. A személyi kölcsönnel rendelkezők fele szerint ma már az élet természetes része a hitel. A bankok adatai alapján a személyikölcsön-igénylők esetében a három legnépszerűbb hitelcél az autóvásárlás, az ingatlanfelújítás, illetve a korábbi hitelek kiváltása. Autóvásárlásra az ügyfelek 30 százaléka, felújításra 26 százalék, hitelkiváltásra pedig 21 százalék igényel pénzt. Sokszor háztartási gépeket is ebből vásárolnak, de mi a helyzet az egészségünkkel? Megdöbbentő, de a magyarok a felvett személyi kölcsönök alig több, mint 1%-át fordítják az egészséggel kapcsolatos kiadások fedezésére, például drágább fogászati kezelések finanszírozására. Törődjön többet Önmagával és ne feledje: Az egészség mindennél fontosabb!

Tehát a fent olvasottakból megtudhattuk, hogy miért az Azonnal Terhelhető Implantátum  a leginkább ajánlott fogpótlási mód pácienseink számára. Gyors, fájdalommentes, nincs vérzés, nincs vágás, akár 5 napon belül önfeledten mosolyoghat, kínos szájtakargatás nélkül, s ami szintén nagyon fontos: jelentős csonthiány esetén is alkalmazható!

Hogyan lehet Önnek is újra ragyogó mosolya akár 5 nap alatt?

Kérjen időpontot még ma!

idopontkeres

0
A helyes szájápolás és szájhigiénia rendkívül fontos a fogazatunk, de az egész szervezetünk egészsége szempontjából is.

A szájápolás és szájhigiénia alapjai

Szájápolás

Az emberek jelentős többsége azt hiszi, hogy a tudatos és rendszeres szájápolás és szájhigiénia csupán esztétikai célokat szolgál, pedig az egészségügyi szerepe sokkal jelentősebb. Mi magyarok nem tartozunk a legtudatosabb szájápolók közé.

 

Sajnálatos módon a fogászati rendelőnkbe érkező csaknem valamennyi páciensnél felfedezhető valamilyen szájápolási hiányosság. A helyes fogápolás teljes hiánya mellett, a nem megfelelő fogtisztítás hasonló, akár visszafordíthatatlan károsodást is okozhat.

 

Sokan azt gondolják, hogy ha legalább napi kétszer megmossák a fogukat, akkor mindent megtettek annak érdekében, hogy a saját fogaik életük végéig a szolgálatukra álljanak. Ez sajnos tévhit, ennyi nem elég!

 

A helyes fogápolás a fogkefe helyes kiválasztásával kezdődik.

Már gyermekkorában mindenki megtanulja, hogy a fogmosás különösen fontos napi tevékenység, azonban, ha nem megfelelően választjuk ki a fogkefénket, akkor még kárt is okozhatunk magunknak!

 

Milyen az ideális fogkefe?

A legelőnyösebb fogkefe kicsiny fejjel rendelkezik és lekerekített végű, hiszen sok apró és nehezen elérhető helyre kell eljutnunk vele.
A szár legyen kényelmes fogású, csúszásmentes nyéllel.
A következő fontos szempont a sörte keménysége: normál körülmények között közepes szálerősségűt válasszunk.

4e5409f5e856f0dd8209009154d907ff-verz__iny-1

Alapszabály: nincs dörzsölés, és nem kellenek acélszálas fogkefék!

 

A kemény sörtéjű fogkefe és a helytelen szájápolás technika találkozása fognyaki kopásokat eredményezhet, melynek az érzékenységen és az esztétikai látványon túl komolyabb következményei is lehetnek: ezekben a résekben könnyen lerakódik az ételmaradék és a lepedék, ami fogszuvasodáshoz vagy akár ínysorvadáshoz is vezethet.

 

Puha sörtéjű fogkefét különböző ínygyulladások esetén, szájsebészeti műtétek után ajánlatos használni.

Az sem csak reklámfogás, hogy a fogkefe feje rugalmasan mozogjon, hiszen ez is a fog kíméletes ápolását segíti elő.

Használat után a fogkefét ne tegyük se vízbe, se tokba, mert a sörték között gyorsabban elszaporodnak a baktériumok és a gombák.

A fogkefét legalább 3-4 havonta cseréljük, mert ennyi idő alatt elhasználódnak, elkopnak a sörték, és így csökken a hatékonyságuk.

 

Hagyományos, vagy elektromos fogkefe?

Felmerülhet a kérdés, hogy a hagyományos vagy az elektromos fogkefe a hatékonyabb a helyes szájhigiénia eléréséhez? Erre egyszerű a válasz: mindkettő ugyanolyan hatékony, ha a megfelelő technikával mossuk a fogunkat. Az elektromos változat azért vonzóbb, mert kevesebb erőfeszítéssel is jól meg tudjuk mosni a fogunkat. Míg a hagyományos esetében kis kézügyesség szükséges ahhoz, hogy körkörös mozdulatokkal tisztítsuk a fogakat.

 

Helyes fogápolás, hányszor és hogyan?

Számos páciens arra hivatkozik, hogy nincs elég ideje a körültekintő fogápolásra. Reggel munkába siet, este fáradt. A legideálisabb természetesen az lenne, ha minden étkezés után tudnánk fogat mosni. Reggel és este azonban igenis fontos, hogy megfelelő technikával alaposan megtisztítsuk fogainkat. A lefekvés előtti fogmosást SOHA ne hagyjuk ki, mert éjszaka a nyáltermelés csökkenése miatt kevésbé érvényesül a szájüregben a nyál védő- és tisztító hatása, ezért nő a lepedékképződés.

 

A hatékony fogmosást megfelelő ideig tartó, rendszeresen végzett és jó technikával párosuló tisztítással tudjuk elérni.

 

Elengedhetetlen, hogy fogaink egyetlen felszínét se hagyjuk ki! Ennek érdekében körkörös mozdulatokkal kell haladnunk a fogsorok alsó és felső felületén. Az erőteljes, vízszintes irányú sikálással – főleg, ha a fogkefe sörteszálai kemények – “elsikálhatjuk” az ínyt. Az íny ezáltal nem csak visszahúzódik majd, de a fogakon vízszintes csíkok jelenhetnek meg. Ezek a bemélyedések igen jó megtapadási felületet jelentenek a lepedéknek.

 

Fontos, hogy a fogínyről és a nyelvünkről se feledkezzünk meg, mert azok is a helyes szájápolás területei. A fogínyt érdemes finom, körkörös mozdulatokkal átmasszírozni, a fogak irányába. Ez ugyanolyan jó hatással van rá, mint egy jó masszázs az izmokra.

 

A nyelv felszíne barázdált, úgy képzelhetjük el, mint egy mohás talajt. A lepedék könnyen lerakódhat a kis barázdákban, ezért érdemes innen is eltávolítani. Erre egy hagyományos fogkefe is alkalmas, vagy a modern fogkefék fejének hátoldalán található dörzsölő gumifelszín, még jobb a speciális nyelvtisztító és -kaparó eszköz. Míg elöl könnyű a nyelvtisztítás, hátul annál nehezebb, mert viszketést vagy hányingert okozhat.

 

Hogy a szájápolás folyamata teljes legyen, sose hagyjuk ki a fogselymet és esténként szájvíz használatának is kell követnie, mert a fogkefével csak a külső, belső és rágófelszíneket lehet tisztítani.

 

Szájhigiéniai tanácsadás

Szájhigiénia tanácsadásra leggyakrabban a 18-45 éves korosztály jár, ott is a nők vannak többségben. Pedig minden életkorban fontos lenne, hogy a megfelelő szájhigiénia biztosítása hozzá tartozzon a mindennapokhoz!

 

Sajnos, többség meglepően kevés időt szán a megfelelő szájhigiéniára, holott havi rendszerességgel járunk kozmetikushoz, fodrászhoz, viszont valamiért úgy gondoljuk elegendő, ha évente egyszer ellátogatunk a fogorvoshoz.

 

Szakértők szerint 3 havonta érdemes lenne szájhigiéniai tanácsadásra is elmenni, hogy még időben megelőzhessük a nagyobb bajt. Az egész eljárás mindössze 30 percet vesz igénybe, ami valljuk be, hogy negyedévente mindenkinek bele kell, hogy férjen az idejébe.

A helyes szájápolás és szájhigiénia rendkívül fontos a fogazatunk, de az egész szervezetünk egészsége szempontjából is.

 

Tudta?

– az első fogkefét Münchenben gyártották 1793-ban

– Magyarországon évente átlagosan fejenként egy fogkefét és két tubus fogkrémet használunk el, ami igen kevés, hiszen fogkefét például három havonta kellene cserélni

– magyarországi fogmosási statisztikák szerint csupán az emberek 12%-a mos háromszor fogat naponta, 47% kétszer, 6%-ra pedig jellemző, hogy napok, hetek, hónapok telnek el két fogmosás között

– influenzás megbetegedés, vagy légúti fertőzés után érdemes fogkefét cserélni, mert újra megfertőződhetünk a fogkefében megtelepedett baktériumok miatt.

0
A Fogínysorvadás Okai és Tünetei

Fogínysorvadás Okai és Tünetei

Mi a fogínysorvadás?

A fogínysorvadás és a fogínygyulladás az íny és a fogakat körülvevő szövetek leggyakrabban előforduló megbetegedései. Napjainkban a magyar lakosság 76%-nál kimutatható valamely fázisa, tehát igazi népbetegségről beszélhetünk. Hosszú távon a fogak kilazulását, elvesztését eredményezi, épp ezért kifejezetten fontos megismernünk a kezdeti tüneteket, hogy még időben megállíthassuk vagy mérsékelhessük a betegség súlyosbodását.
 
Fogínysorvadás kialakulásának lehetséges okai

  • eltávolítatlan lepedék, fogkő
  • nem megfelelő szájhigiénia
  • helytelen fogmosás
  • terhesség
  • menopauza
  • vitaminhiány legfőképpen C- és D-vitamin
  • bölcsességfog problémák
  • elálló tömés- és koronaszélek
  • magas tömések, koronák
  • endellenesen álló fogak
  • cukorbetegség
  • dohányzás
  • különböző gyógyszerek mellékhatásai

 

A fogínysorvadás kialakulásának folyamata

Kialakulásukban a legnagyobb szerepet a nem megfelelő szájhigiénia játssza. Általában teljesen fájdalommentes, ám némely árulkodó jel még észlelhető, és ha az érintettek többsége tisztában lenne a fogínysorvadás valódi veszélyeivel, akkor nem értékelné le a betegség kezelésének fontosságát és azonnal fogszakorvoshoz fordulna.

A fogínysorvadás kialakulását általában fogínygyulladás előzi meg. A szájüregben elszaporodó baktériumok úgynevezett plakk-ot vagy lepedéket hoznak létre, amely vékony réteget képez a fogakon. Amennyiben ezt a réteget rendszeresen nem távolítjuk el a fogak alapos tisztításával, a plakk idővel kikristályosodik és kialakul a fogkő.

A fogkő és az elszaporodott baktériumok irritálják az ínyt, ami ínygyulladáshoz vezet. A baktériumok behatolhatnak a fog és az íny közé, ahol tasakok alakulnak ki, az íny leválik a fog felszínéről és az így képződött szabad ínydarab rothadásnak indul. A rothadó íny kellemetlen szájszagot okoz, de ennél nagyobb problémát jelent, hogy a gyulladás ezt követően a mélybe tör, a fogakat rögzítő szövetek elbomlanak és a folyamat átterjedhet az állkapocs szöveteire is. Mindez rejtetten, alattomosan az íny alatt zajló jelenség. Gyakran ínyvérzés is alig kíséri vagy az ínyvisszahúzódás is minimális. Tehát a fő gond nem az íny, hanem a csont sorvadása. Végül a fogak tartórendszere olyan mértékben meggyengül, hogy a fogak meglazulnak, majd kihullanak.

A fogínysorvadás kezdeti szakaszában megállítható, de miután már a mélyebben elhelyezkedő szövetek is károsodtak, a fog általában már nem menthető meg és pótlása is csak hosszas kezeléssel és csontpótlással oldható meg.

 

Megelőzése:

A legnagyobb probléma az, hogy az emberek azt hiszik: fogaik elvesztése a korral járó természetes folyamat. Pedig ez így nem igaz. Fogaink úgy vannak tervezve, hogy életünk végéig kiszolgáljanak minket. Ha megadjuk szervezetünknek a kellő vitamin- és ásványianyag mennyiséget, kellőképpen tisztán tartjuk fogainkat, akkor ők utolsó leheletünkig szolgálni fognak bennünket.

A helyes szájápolás az alapja mindennek. Megfelelő szájhigiénia mellett a fogínysorvadás meglehetősen ritkán alakul ki. Néha előfordul, amikor genetikai okok állnak a háttérben, ám még ebben az esetben is lassítható a folyamat, ha a fogtisztítás megfelelő technikával és rendszeresen történik.

Bármennyire félünk is a fogorvostól, évente legalább kétszer meg kell látogatnunk, hogy eltávolítsa a fogkövet. A megszilárdult fogkövet ugyanis fogkefével nem tudjuk eltüntetni. A már kialakult fogínysorvadás (paradentózis) kezelésének is alapja az alapos fogkő-eltávolítás, amelyet mélyen, esetenként a fogíny alatt is el kell végezni. Ne hagyjuk, hogy a fogkő megnövekedjen, mert ép fogaink elvesztésével fizethetünk félelmünkért, lustaságunkért.

 

A fogínygyulladás tünetei:

A fogínygyulladás ideje alatt az íny általában duzzadt és vörös.  Gyakori az ínyvérzés, hiszen az egészséges íny nem vérzik még fogtisztítás alkalmával sem. Az íny tapintása a megszokottnál puhább, de többnyire nem érzékeny, fájdalommentes.

A bomlásnak indult szövetek következtében a lehelet egyre kellemetlenebbé válik. Amennyiben ebben a szakaszban a páciens nem változtat a szájhigiéniáján, az íny állapota tovább romlik és a fogak meglazulására, végül a kihullásukra lehet számítani.

 

A fogínysorvadás tünetei:

A fogínysorvadás lassan, évek alatt ér el olyan fázisba, mikor már mi magunk is felfigyelünk a tünetekre: a fogíny visszahúzódik, a fogak közötti rések megnagyobbodnak, a fogak kilazulnak. Viszont mivel a fogínysorvadáshoz általában a hosszan fennálló fogínygyulladás vezet, így érdemes ennek tüneteivel is tisztában lennünk.

Ha a fogínysorvadás már előrehaladott állapotot ért el és az érintett fog megmentése nem megoldható, akkor a fog eltávolítása után a fog implantátummal pótolható. Mivel a fogimplantátumok és az őket tartó csont között nincs a természetes fogakra jellemző rés, így a fogbeültetés általában megállítja a fogínysorvadás további terjedését. Fontos azonban, hogy amennyiben a csontszövet már nagy mértékben pusztulásnak indult, az a fogbeültetést is jelentősen megnehezítheti, így a beavatkozást ebben az esetben sem érdemes halogatni.

 

Amennyiben a fenti tünetek bármelyikét észlelte magán, azonnal tegye meg az első lépést fogai megmentése érdekében, kérjen időpontot még ma!

idopontkeres

0

A szájrák okai, tünetei és kezelése

Mi a szájrák, mi okozhatja, melyek a tünetei, hogyan kezeljük és hogyan kerülhetjük el?

Szájrák – pontos megnevezése ajak- és szájüregi daganat. Mikor erről beszélünk, akkor elsődlegesen az ajkak, a nyelv, a szájpadlás, az íny, a nyálmirigyek, a nyelv alatti terület, a szájüreg folytatását képező garat valamint a szájnyálkahártya megbetegedésére gondolunk. Tulajdonképpen a szájüregi rák gyüjtőnevét használjuk, mely magában foglalja az előbb felsorolt betegségek összességét. Tehát ún. „szájrák” orvosi értelemben nem létezik.

 

Tünetek: Nyelési nehézség, fájdalmas nyelés, fájdalmas csomó az állcsont alatt, kellemetlen szájszag, daganat az ajkon, daganat a pofanyálkahártyán, vérzés a szájüregben.

Minden-harmadik-halalos-kimenetelu-daganatos-betegsegert-a-dohanyzas-felel


Előfordulása-

A szájüregi daganatnegyedik-ötödik leggyakoribb ráktípus. A szájüregben kialakult tumoros megbetegedés a rákos megbetegedések 2,5 %-át teszi ki, mely rengeteg ahhoz képest, hogy a szájüreg milyen kis része a testnek – a bőrhöz, a tüdőhöz vagy akár a belekhez is hasonlítva. Férfiaknál gyakoribb, a mérleg nagyjából 1:6 arányban billen a javukra. Ennek oka az, hogy közöttük több a dohányos. Az elmúlt tíz évben a nemek közti különbség csökkent, ami szintén azzal magyarázható, hogy a nők körében ma már többen dohányoznak. A rákok okozta halálozási statisztikákban férfiaknál a harmadik-negyedik helyen áll ez a daganattípus, nőknél valamivel ritkább. Ajak- és szájüregi daganatban Magyarországon évente 20 férfi és 2-3 nő hal meg 100 ezer emberből.

A betegség leggyakrabban középkorúakat érint, csúcsa 50-60 éves kor körül van.


A szájrák okai-

A szájüregi rákok alapvetően környezeti hatások miatt alakulnak ki, főképp szenvedélybetegségek, tehát elsősorban dohányzás, másodsorban alkoholfogyasztás miatt. A kettő együtt még inkább gyengíti a nyálkahártyát, képes daganatos megbetegedéseket okozni. A HPV magas kockázatú törzsei ugyancsak okozhatnak szájüregi daganatot.

Említeni kell a krónikus irritációt és a krónikus gyulladást is (ilyen például az évekig fennálló íngyulladás), ami mint sok más daganatnál, ez esetben is lehet kóroki tényező. Idős korban olyan nyálkahártya-elváltozások is keletkezhetnek, amelyek hosszabb idő után daganathoz vezethetnek. Az elhanyagolt szájhigiénia is kockázati tényező, okozhat ugyanis krónikus gyulladást, főképp az ínyen.

Bármely lokalizációról legyen is szó, fontos kiemelni, hogy bár a betegség senkit nem kímél, de a dohányzó vagy pipázó, rendszeresen alkoholt fogyasztó, illetve a szájhigiénére egyébként is kevéssé figyelő emberek tartoznak a legnagyobb rizikójú csoportba. Fontos a fogorvosi vizsgálat és az otthoni önvizsgálat is Az egyes országokra jellemző előfordulási gyakoriság összefüggést mutat az adott nemzet fogorvoshoz járási szokásaival is, és e tekintetben Magyarország sajnos nem büszkélkedhet szép eredményekkel.


Melyek a figyelmeztető tünetek?

Tünet lehet a fájdalom és a nehezebb nyelés, a nyeléskor jelentkező fájdalom. Ha a daganat az ajkon van, akkor az látszódik is, de észre lehet venni akkor is, ha a pofanyálkahártyán van, mert szájnyitáskor feltűnhet. Árulkodó lehet a vérzés is, bizonyos esetekben pedig szájszag is érezhető.

Ha ilyen tünet nincs, akkor a betegségeket általában a fogorvos veszi észre, a vizsgálat során ő szokta észlelni a nyelvdaganatot, nyelv alatti, tehát szájfenék-daganatot.
Nyelv – a nyelv rákjai a kezdeti szakaszban mindig fájdalommentesek, és általában rutin fogászati ellenőrzés során fedezik fel. A nyelvrák típusosan a nyelv oldalán jelenik meg. Szinte sohasem alakul ki a nyelv hegyén. A szájüregben megjelenő vörös területek előre jelezhetik a rákot. Ha a nyelved oldalán vörös területet találsz, akkor a biztonság kedvéért fordulj vele minél hamarabb orvoshoz.

Szájpad – a szájpad rákos megbetegedései nagyon hasonlítanak a nyelvéhez, hiszen eleinte szintén teljesen tünetmentesek. A tünetek akárcsak a nyelven vörös foltokban, területekben jelentkeznek, ezért itt is fontos az azonnali orvosi vizsgálat.

Szájnyálkahártya – ha fehéres foltokat fedezel fel a nyálkahártyán, akkor nem kell azonnal kétségbeesned. Ezek lehetnek gombás telepek is, vagy ételmaradékok, esetleg korábbi sérülések. Még akkor sincs nagy baj, ha nem tudod ezeket a területek egyszerűen letörölni, mert valószínűleg csak egy hosszabb ideig tartó irritációt jeleznek – például letört fog okozta sérülést. Ez a nyálkahártya megvastagodását jelenti.
Ha azonban vöröses foltokat látsz, akkor azonnal fordulj orvoshoz. A vörös foltok ugyanis éppen ellenkezőleg az elvékonyodást jelzik, ami miatt jobban átlátszanak a hajszálerek. Ezt pedig okozhatja rák.


Be nem gyógyult sebek 

Ha régóta meglévő, nem gyógyuló seb az első jel, akkor az gyakran ott látható, ahol egy rosszul nőtt, letört vagy lyukas fog amúgy is sérti a szájnyálkahártyát vagy az ínyt, így – ennek tulajdonítva a sebet – nem megyünk orvoshoz, ezért nem derül ki időben a baj. Előrehaladottabb esetekben – különösen, ha a garatot vagy a fültőmirigyet betegíti meg a tumor – fájdalmas nyelés, nehézkes beszéd, zsibbadás utalhat arra, hogy komoly betegség kezdődik valahol. Ezek a tünetek természetesen nem mindig daganatos betegség kezdetét jelzik! Gyakran egy egyszerű szájüregi gyulladás, szuvas fog vagy sérülés van a háttérben, de mindenképpen fontos, hogy a pontos ok tisztázását bízzuk orvosra, mégpedig mielőbb!

És bármilyen formában is jelentkezzen a tumor, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a rendszeres önvizsgálat, majd elváltozás esetén egy alapos – és 1-2 hétnél tovább nem halogatott! – orvosi vizsgálat hamar fényt derít az igazi okra. Az időben történő felfedezés pedig a hatékony, gyógyulást hozó terápia esélyét jelenti a beteg számára!


A szájrák kezelése-

Fő pillére mindenképp a műtét: szájüregi tumoroknál az első lépés szinte mindig a tumor kimetszése, valamint a daganat kiterjedésének függvényében a nyaki nyirokcsomó eltávolítása. Erre akkor is szükség van, ha még nincs áttét, arról ugyanis meg kell győződni szövettani vizsgálattal, hogy a tumor kiindulási helyének megfelelő gyakori áttétképző helyeken, bizonyos nyirokrégiókban nincs-e mikroszkopikus áttét. Előfordulhat hogy az állcsontot is érinti a tumor, ekkor vastagságában csökkentik. A műtét után a sugárkezelés és azzal párhuzamosan a kemoterápia is. Ha műtét után, a sugárterápiával párhuzamosan történik a kemoterápia, akkor általában nem teljes dózisban, hanem úgynevezett, sugárérzékenyítő dózisban adják. Ha a gyógyulásra már nincs esély, csak az élet meghosszabbítására, akkor már teljes dózisú kemoterápiát adnak, három vagy négy ciklusban.


A szájrák rehabilitációja

A kezelés után általában rehabilitációra is szükség van, mivel a szájüreg “anatómiája” megváltozhat. Ha például a nyelvet csonkolják vagy levarrják (van, hogy erre is szükség van), újra kell tanulni az artikulációt, és a táplálék nyelvvel való továbbítását. Emiatt szükség lehet logopédusra és táplálkozás-terapeutára, a társuló lelki nehézségek miatt akár onkopszichológusra is.


A szájrák túlélési esélyei

Jók a gyógyulási esélyek, ugyanis ezt a ráktípust viszonylag hamar fel szokták fedezni. Ilyen esetben az ötéves túlélési esély 70 százalék körüli. Később felismert eseteknél a gyógyulási esélyek rosszabbak, bár távoli áttétet a szájüregben képződött daganatok csak ritkán adnak.


Hogyan előzhetjük meg?

Mellőzni kell a dohányzást, a túlzott alkoholfogyasztást, fontos a gondos fogápolás, a megfelelő szájhigiéné, a szűrés miatt pedig évente egyszer célszerű felkeresni a fogorvost.

0

Milyen lenne, ha ismét úgy rághatna, mint huszonéves korában?

Vajon hányan vannak, akik már belenyugodtak, hogy életük hátralévő részében le kell mondaniuk a friss, ropogós élelmiszerek, ételek fogyasztásáról, mert a fogaik hiányosak, elhanyagoltak, s emiatt a harapási erő alig 10-20%-a az eredetinek, hogy a rágás minőségét már ne is említsük. Nos, van megoldás! Mindössze el kell dönteni mi fontosabb számunkra: a némi anyagi áldozattal járó, jóval magasabb minőségű életforma vagy a jelenlegi áldatlan állapot.   Egy közelmúltbeli, az Eurobarometer által végzett felmérés szerint az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon a legkisebb a még saját foggal rendelkezők aránya, mindössze 19% miközben az EU-s átlag 41% és az egyik legrosszabb a fogazat általános állapota tekintetében. Ez azt jelenti, hogy csak minden 5. magyarnak van meg az összes foga! Ez az állapot tarthatatlan!   01   Hazánkban nagymértékben egyszerűsödött a személyi kölcsön felvétel és az emberek vesznek is fel háztartási eszközök, autók, lakások vásárlására nyaralási költségek és így tovább finanszírozására. Így ugyanis a kamatok fejében azonnal élvezhetik a megvásárolt javak pozitív hatását. És ez így helyes is, az azonban megdöbbentő, hogy a felvett személyi kölcsönök alig több mint 1%-át fordítják az egészséggel kapcsolatos kiadások finanszírozására, így például drágább fogászati kezelésekre. Az egészség mindennél fontosabb! – tartja a mondás, azonban úgy tűnik ránk magyarokra ez nem vonatkozik…   Amellett, hogy magas színvonalú konzerváló fogászatot működtetünk a Hattyú utcai rendelőnkben, a DENTALUNION specialitása az Azonnal Terhelhető Implantátum –mokkal történő fogpótlás. A legújabb technikával felszerelt Tibavár utcai szájsebészeten, ez az új technológia lehetővé teszi, hogy akár 5 nap alatt elkészülhessen egy, az eredetire nagyon hasonló funkciókkal bíró fogpótlás, sőt, akár egy teljes szájrehabilitáció is! (alsó és felső fogsor)     Egy hitelintézet bevonásával keményen dolgozunk azon, hogy a rászorulók részére, a nagy összegű fogászati kezelések esetén, lehetséges legyen egy kedvező feltételű részletfizetési lehetőség, ami a személyi kölcsönhöz hasonló formában működne. Ez a lehetőség pillanatnyilag még nem hozzáférhető.   S ha már az akarat és az anyagiak is rendelkezésre állnak fontos kihangsúlyozni, hogy a DENTALUNION 100%-os garanciát vállal a kezeléseire, számunkra ugyanis természetes a munkáinkért vállalt garancia!! Páciensink bízhatnak abban, hogy minden tekintetben a legjobb kezekben vannak. Magyarországi rendelőinkben ugyanolyan színvonalon látjuk el pácienseinket, mint a három ausztriaiban!   Kérjen időpontot ma, egy ingyenes konzultációra, amelynek során a szakma legkiválóbbjai vizsgálják meg és mondanak véleményt, s ha szükséges adnak tanácsot a fogazata állapotát illetően.

idopontkeres

“Már sajnálom, hogy olyan nehezen szántam rá magam, megkímélhettem volna magam a sokéves szenvedéstől a hiányos rossz fogaim miatt.” B. Mária

“Istenem, újra ehetek friss ropogós pék árut, mandulát, ismét tudok rágni, ez maga a mennyország.” Kovács Tünde

“Nagyon örülök neki, hogy belevágtam, bár sajnos 2 évig érlelődött bennem.” Kelemen Dénes

“Sikeres volt az együttműködésünk a rendelővel és a doktornővel. Köszönöm!! Csak ajánlani tudom mindenkinek! …” Vitéz Erzsébet

   

0

Kellemetlen szájszag? Van megoldás!

Egy közelmúltbeli felmérés szerint a 25 éven felüliek több mint 75%-ának van kellemetlen szájszaga és ami még ennél is szomorúbb, túlnyomó többségük nem tud erről.

kellementlen-szajszag

 

 

Új munkahelyet, új társkapcsolatot szeretnél?

A jelenlegit akarod harmonikusabbá, kellemessebbé tenni? Legelső lépésként, meg kell szüntetni az oly’ sok kellemetlenséget és problémát okozó szájszagot!

 

Hogyan szabadulhatunk meg a büdös szájszagtól?

Viszonylag egyszerűen! Egy szakképzett szájhigiénikus segítségével a gyötrelmes szájszag a múlt kellemetlen emlékévé válhat. Az esetek túlnyomó részében egy több fázisból álló, abszolút fájdalommentes keléssel megszüntethetők az említett baktériumok szaporodásához szükséges körülmények, s ezzel maga a szájszag is.

 

Mi okozza?

A kellemetlen, olykor elviselhetetlen szájszagért, a szájban található, amúgy ártalmatlan baktériumok a felelősek. Ha ezek bármilyen orális rendellenesség, mint helytelen fogápolás, fogkő, fogínygyulladás vagy lyukas fog, túlságosan elszaporodnak, bűzös kénvegyületet képeznek.download

 

A DENTALUNION harcot hirdet a kellemes leheletért!

Ennek során egy komplett szájhigiéniai kezelést ajánlunk meglévő és leendő pácienseink részére, szigorúan önköltségi áron! A kezelés az alábbiakat foglalja magába: ultrahangos fogkőeltávolítás, profi fogtisztítás, plakkfestés, polírozás, valamint személyre szóló szájhigiéniai tanácsadás.

 

A komplex kezelés ára: 23 800 Ft helyett csak 11 900 Ft, ami 50%-os engedményt jelent!

 

Kellemetlen szájszagod van? Még ma tedd meg az első lépést a megszüntetésére, kérj időpontot!

idopontkeres

0

Fogászati implantátum

^53DAA8C4E8C614EC40BBA84A798A31F71C10B68265E429D24B^pimgpsh_fullsize_distr

Vajon hosszú távon megtérülő befektetés a fogászati implantátum?

A mai fogorvoslás igen eredményes a fogmegtartó kezelések terén, azonban bizonyos esetekben már csak a fogeltávolítás jöhet szóba. A hiányzó fog nagyon zavaró lehet, úgy esztétikai, mint rágófunkció, vagy akár hangképzési szempontból. A foghiány pótolható fix fogpótlás, azaz híd segítségével. Ilyenkor a hiányt határoló fogakat lecsiszoljuk és ezen rögzítjük a pótlást ragasztóanyaggal. A fogászati implantátum megjelenésével és egyre szélesebb körben történő elterjedésével, a foghiányok kezelésének egy megfelelő tudományos háttérrel rendelkező, sok millió emberen kipróbált, modern lehetősége vált elérhetővé.

A XXI. században civilizációs problémát jelent a fogak romlása és az emiatt bekövetkező foghiány. Fogaink elvesztéséhez számos kiváltó ok vezethet. Ilyen az erősen szuvas fogazat, a fogágybetegség vagy esetleg baleset. A fogmegtartó kezelések területen elért látványos eredmények ellenére, a fogak elvesztése a kor előrehaladtával is igen komoly problémát jelent. A jelenleg elérhető legbiztonságosabb és a használat szempontjából legkényelmesebb megoldás a fogpótlás implantátummal, így az nagyon is megtérülő befektetés!

 

Fix – vagy kivehető pótlás legyen?

A fix pótlás hátránya, hogy két vagy több egészséges fogat kell lecsiszolni a rögzítés érdekében, illetve esztétikai hátrányt jelenthet, hogy a híd azon része, amely alatt nincs fog, bizonyos távolságra van a nyálkahártyától, hogy könnyebben tisztítható legyen

Van olyan eset, amikor már nagyon kevés vagy egyáltalán nincs fog a szájüregben, ezért a fix hídpótlás lehetetlen. Ilyenkor, az esetek nagy részében kivehető fogpótlás a megoldás. Ezek a műfogsorok meglehetősen nagy, a szájpadlást, illetve a ínyt is beborító fogművek, amelyek megszokása nagy türelmet igényel a páciens részéről. További problémát jelenthet a megfelelő ápolás, a gyakran kialakuló nyálkahártya gyulladás, az alaplemez alatt, illetve a már említett megszokási nehézség.

 

Kiknek ajánlott a fogászati implantátum?

A fogpótlás implantátumokkal azoknak a pácienseknek ajánlott, akiknek az előbb említett okok miatt a fix, illetve a kivehető pótlás nem jelent megoldást. A beavatkozás előtt fontos tudni a páciens esetleg létező betegségeiről, a szedett gyógyszerekről és így tovább. Ugyanis bizonyos betegségek, mint például a kezeletlen diabetes (cukorbetegség) késleltethetik a gyógyulást.

A vizsgálati időszakban elkészített panorámaröntgen kiértékelése választ ad arra, vajon megfelelő e a csontozat mennyisége és minősége. Ha e tekintetben minden rendben van alkalmazható a hagyományos, kétfázisú implantáció. Amennyiben azonban nincs elegendő csont vagy csontpótlást kell alkalmazni vagy egyfázisú, azonnal terhelhető implantátumokat kell beültetni. Szintén a röntgenfelvétel alapján dönthető el, hogy hova, milyen fogászati implantátum kerülhet.

Milyen előnyökkel jár a fogpótlás implantátumokkal?

  • A legnagyobb előnye, hogy akkor is lehet rögzített fogpótlást készíteni, amikor egyébként csak kivehető pótlás készíthető.
  • A kivehető pótlások stabilitása, és ezzel a komfortérzet lényegesen növelhető a fogászati implantátumok használatával.
  • Relatív ép fogazat esetén egy két hiányzó fog pótlásához nem szükséges a szomszédos ép fogakhoz hozzányúlni.
  • Kivétel nélkül kiváló esztétikus, az eredetihez hasonló fogpótlások készíthetők.

 

Lassítja vagy megakadályozza a fogatlan állcsont sorvadását.

A fogászati implantátum, illetve maga az implantáció ára több összetevőből alakul ki.
– Az egyik legfontosabb, a fogorvos felkészültsége és tapasztalata, a rendelő felszereltsége és a személyzet képzettsége, a nyújtott kiegészítő szolgáltatások, ami a folyamatos elérhetőséget, az utókezelések minőségét, a garanciavállalást és így tovább jelenti.

– A végleges ár másik fontos összetevője, a beszerzési ár. Ez alatt nem csak magát a behelyezendő implantátumot kell érteni, hanem számos más alkatrészt, mint például előfúrók, felépítmények, a fogtechnikai munkához, a lenyomatvételhez, az ideiglenes pótláshoz szükséges alkatrészek és így tovább.

 

Értelemszerűen a drágább kategóriák mögött, nagyobb gyártói tapasztalat, jelentős kutatómunka van és ezért úttörők a fejlesztésben, de fontos szempont a logisztika, a tudományos vizsgálatok száma, vagy például a fogorvost segítő folyamatos képzés és tanácsadó (mentor) hálózat is.

– Következő fontos szempont, ami az árat befolyásolja, hogy szükség van e kisegítő műtétekre, csontpótlás, arcüreg emelés stb. Ezeket nem részletezzük, hiszen ennek a cikknek nem ez a célja, de fontos megérteni, hogy nagyon sok tényező van, ami ilyenkor az árat és a kezelési időt befolyásolja.

– Az implantátum típusa egy másik olyan tényező, ami befolyásolja a kezelés árát, továbbá a műtéti technika, a műtétek száma, és a kezelési idő is.

 

Kockázatok

fogpótlás implantátumokkal beavatkozásnak – mint minden műtétnek – lehetnek szövődményei, azonban ez szerencsére nagyon ritkán fordul elő. Az implantátumok szervezetbarát, speciális titán ötvözetből készülnek. Kilökődés, allergia, alig fordul elő. Körültekintő kikérdezés, kivizsgálás esetén, nem szokott probléma lenni a műtét után, leszámítva némi kellemetlenséget, mint az esetleges utófájdalom, duzzanat, azonban ezek is pár napon belül elmúlnak.

 

Ár- érték arány                                    

Ha megnézzük, hogy milyen orvos állománnyal rendelkezik Magyarország, egyből megértjük, hogy miért járnak olyan sokan hazánkba különböző orvosi, köztük fogorvosi kezelésekre. Nem csak, mert olcsóbbak vagyunk a nyugati országokhoz képest – persze ez is számít – hanem mert mind a hazai, mind a külföldi páciensek minőségi szolgáltatást kaphatnak a pénzükért cserébe.

 

Rendszeres fogellenőrzés = egészséges fogazat és spórolás

Aki rendszeresen – legalább félévente – jár fogorvoshoz, nem csak az általános egészségének tesz óriási szívességet, de a pénztárcájának is! Egy idejében észlelt szuvasodás gyorsan, könnyedén és olcsón kezelhető, ha azonban nem törődünk vele vagy nem vesszük észre, akkor jobb esetben gyökérkezeléssel, rosszabb esetben a fogvesztéssel kell számolnunk. Ez utóbbi esetben akár implantátummal, akár hagyományos módon történik a fogpótlás, egészen biztos, hogy egy fogtömés sokszorosában fog kerülni!

 

 

 

0

Fogágybetegség és Szívbetegség

images52

Vajon van–e kapcsolat a fogágybetegség és a szívbetegség között? Szájhigiénia és a szívbelhártya-gyulladás.

Az orvostudomány jelenlegi állása szerint, a krónikus fogágybetegség, az első számú halálok, a szívbetegség okozója is lehet.

Magyarországon évente megközelítőleg ötvenezren halnak meg elhízás, magasvérnyomás, dohányzás, cukorbetegség és magas koleszterinszint előidézte szívinfarktusban. A legújabb kutatási eredmények azt igazolják, hogy a már ismert rizikófaktorok mellett az ápolatlan fogazat is növeli a rizikót.

Hogyan lehetséges ez? Szívinfarktus során a szívizom szöveteit ellátó artériák valamelyike hirtelen elzáródik, és a szöveti oxigénellátás megszűnik, a szívizomsejtek pusztulnak. Az elzáródás leggyakoribb oka az érelmeszesedés következtében létrejövő szűkület, illetve a szűkületben létrejövő vérrög – magyarázza Dr. Marton Anna kardiológus. Érelmeszesedést okozhat a mozgáshiányos életmód, a túl zsíros és cukrozott ételek fogyasztása, a dohányzás és brit kutatók vizsgálatai alapján a fogápolás elhanyagolása is.

A fogágyfertőzés egy olyan bakteriális fertőzés, mely kialakulása után más szerveinkre is kihathat. Egyes elméletek szerint a szívbetegeknél a fertőzés irányából a baktériumok bekerülnek a vérkeringésbe, ahol vérrögök keletkeznek, megtelepednek az erek zsíros lerakódásain, ez pedig hozzájárulhat a szívroham kialakulásához.

A lepedékektől a szívinfarktusig normális esetben a szánkban lévő baktériumok nem kerülnek be a véráramba. A fogazat elhanyagolása, s az ezzel együtt jelentkező ínygyulladás, fogínyvérzés azonban olyan apró sérüléseket okoz az íny felszínén, melyeken keresztül a kórokozók a véráramba juthatnak. Amint a véráramba kerülnek, bizonyos baktériumok a vérlemezkékhez tapadnak, és ezáltal alvadásra kényszerítik őket a vérerekben. A véralvadás folyamata pedig vérrögök kialakulásához vezethet. A gyulladás pedig az érelmeszesedés kialakulásnak folyamatában bizonyítottan jelentős szerepet játszik, ugyanis az érfalban lejátszódó gyulladásos folyamatok fokozatosan szűkítik az ereket, aminek következménye szívbetegség lehet.

Gyakran feltett kérdések szívprobléma diagnózisa után:

Ha szívproblémáim vannak, milyen különleges intézkedéseket kell tennem a száj egészségének megőrzése érdekében?

 

A fogorvos válasza:

Fogorvosának mondja el, ha hasonló nehézségei vannak.

Mindig ügyeljen a megfelelő szájhigiéniára.

Mosson fogat naponta, és használjon fogselymet.

Rendszeresen járjon el fogorvoshoz.

Pontosan tartsa be orvosa és fogorvosa utasításait, és az előírások szerint használja a receptre felírt gyógyszereket, például az antibiotikumokat.

Milyen kockázatokkal jár számomra a fogorvosi kezelés?

Ha már meglévő szívpanaszai vannak, fennállhat az ún. bakteriális endokarditisz (szívbelhártya vagy szívbillentyűk gyulladása) a komolyabb szívprobléma kialakulásának kockázata. Ha a szájüregben vérzés lép fel, bizonyos szájbaktériumok bejuthatnak a vérkeringésbe, és megtelepedhetnek a rendellenes szívbillentyűkön vagy a korábbi szívbetegségben meggyengült szöveteken. Ilyen esetekben a fogágybetegség károsíthatja vagy akár el is pusztíthatja a szívbillentyűket vagy a szöveteket.

 

Ha az alábbiak bármelyike érinti Önt, megfelelő óvintézkedések szükségesek:

 

  • Mesterséges szívbillentyűk
  • Korábban lezajlott endokarditisz
  • Veleszületett szív- vagy szívbillentyű-problémák
  • Reumás láz vagy hasonló panaszok miatt sérült (heges) szívbillentyűk
  • Mitrális prolapszus szívzörejjel.

 

Az hiányos szájhigiénia egyéb káros hatásai:

 

A cukorbetegség gyakori vele járója a fogak állapotának romlása, így ez esetben fokozott figyelemmel kell kísérnünk a szájüreg állapotát, azt rendszeresen ellenőrizni kell.Az elhanyagolt fogak, az ínygyulladás ugyanis megnehezítheti a betegség kézbentartását, a vércukor szint megfelelő beállítását.

A súlyos ínybetegségek növelhetik a koraszülés, illetve az alacsony súlyú magzat világra hozatalának kockázatát.
Kutatási adatok szerint a szájban lévő baktériumok ugyanis olyan méreganyagokat bocsátanak ki, melyek az anya véráramán keresztül a méhlepénybe jutva befolyásolják a magzat fejlődését. Ezzel egy időben pedig a fertőzés hozzájárul a szülés idő előtti megindulásához is.

 

Tehát, ha nem törődünk kellőkép a száj és fogaink épségével, fogágybetegség alakulhat ki, ami által komolyabb egészségügyi kockázatoknak tesszük ki szervezetünket. Kérjük, fogorvosával mindig közölje, ha hasonló problémái vannak, illetve, hogy emiatt milyen gyógyszereket kell szednie.

 

A helyes fogápolás lépései:

 

  • Fogmosás minden étkezést követően ajánlott, de legalább naponta kétszer, hiszen így biztosíthatjuk az ételmaradékok és lepedékek maradéktalan eltávolítását, és meggátolhatjuk a fogakat és fogágyat károsító baktériumok elszaporodását.

 

  • Első lépésként a fog és az íny találkozásához illesztett fogkefével körkörös mozdulatokkal, kívül-belül mossuk meg az összes fogat, majd a rágófelszíneket dörzsöljük át alaposan. Egy alapos fogmosás 3-5 percig tart. Ez idő alatt minden fog mindegyik elérhető felszínét alaposan mossuk át.

 

  • Az ínnyel határos felületeken a fog és az íny határához a fogkefét 45 fokban illesztve, körkörös mozgással kívül és belül egyaránt tisztítsuk meg. Fogmosás végén fontos a nyelvhát óvatos tisztítását is elvégezni.

 

  • Ne feledkezzünk meg a fogselyem használatáról sem, melynek célja, eltávolítani a fogak közül az ételmaradékokat és a lepedéket, amit fogkefével már nem érhetünk el.

 

 

0

Fogínygyulladás, fogínyvérzés kezelése

A fogínygyulladás, fogínyvérzés meglehetősen elterjedt probléma, hátterében a legtöbb esetben valamilyen bakteriális fertőzés áll, amely – többek között – a nem megfelelő szájhigiénia miatt is kialakulhat. A jelenség – megfelelő fog- és szájápolással – a kezdeti időszakban még visszafordítható. A fogínyvérzés hátterében a szervezet egyéb megbetegedései vagy rendellenességei is állhatnak. Hogyan vezet a hiányos szájhigiénia a fogíny betegségekhez? Mi lehet a megfelelő megoldás, kezelés? Ezekre a kérdésekre keressük a választ az alábbi írásban.

 

Az egészséges fogíny halvány rózsaszínű, a fogakat masszívan körbeölelő szövet, amely a mechanikai behatásokkal szemben igen ellenálló. A megfelelő szájhigiénia hiányában a kártékony mikroorganizmusok elszaporodhatnak a szájban és megtelepednek a fogak és az íny közötti résekben. Sokan a mindennapi fogmosás során nem fordítanak elég figyelmet a fogközök tisztítására. A baktériumoknak ezeken a helyeken történő elszaporodásának következménye fogínygyulladás, majd fogínyvérzés.

 

A kezdődő gyulladás alapos fogmosással, megfelelő szájápolással, szükség szerint különféle öblögetők alkalmazásával megszüntethető. Azonban ha nem kezelik, átterjedhet az alsó és a felső állkapocscsontra is és ekkor már fogágybetegségről beszélünk, amely a csontok leépülésével és akár a fogak elvesztésével is járhat. Ennek a betegségnek a kockázatát nagymértékben növelheti a dohányzás vagy a cukorbetegség.

 

A fogínygyulladás jelei: kivörösödött, duzzadt, érzékeny olykor fájdalmas fogíny, fogínyvérzés, majd súlyosabb esetben a fogíny lehúzódása, azaz fogínysorvadás.

 

Különösen gyakori a fogínygyulladás a terhesség alatt, pubertáskorban, esetenként menstruációs ciklus alatt, tovább fokozzák a kockázatot a hormon alapú fogamzásgátlók és vérnyomáscsökkentő szerek is. A vérzés hátterében állhat – a már említett cukorbetegség mellett – a leukémia, vírus- és HIV-fertőzés valamint sérülések.

 

Az egészséges fogíny nem vérzik! Azonban, még ha enyhe formában is, de jelentkezik ez a probléma, akkor fokozott figyelmet kell fordítani a megfelelő fogápolásra. Amennyiben az eredmény nem megfelelő, okvetlenül keresse fel fogorvosát és kérjen tőle tanácsot.

 

Az alábbi esetekben különösen ajánlott a szakember segítsége:

  • ha a fogínyvérzés erős és hosszabb ideje tart,
  • ha erős fájdalmat érzünk,
  • ha fogíny duzzadt, sötétpiros színű vagy elváltozott,
  • ha a fájdalom mellett sárgás-szürkés lerakódás látható az ínyen
  • ha a lehelet különösen kellemetlen szagúvá válik,
  • ha láz lép fel.

 

A fogorvos megvizsgálja szájüregünket, ellenőrzi a fogakat, az ínyt, a tömések állapotát. Amennyiben gyulladást, illetve a csontpusztulást észlel, szükség lehet antibiotikum szedésére a folyamat megállítására. Ha a vérzés oka nem a szájüregben keresendő, hanem valamilyen más betegség áll a háttérben, szükségünk lehet további szakorvosi kivizsgálásra az okok felderítése és azok  kezelése érdekében.

 

A fogak alapos, szakszerű megtisztítása nélkül gyakorlatilag semmilyen fogászati kezelés nem végezhető. A fogazat professzionális megtisztása történhet fogorvos, vagy szakképzett szájhigienikus által. Erre vonatkozóan több itt olvasható!

 

Nagyon fontos a továbbiakban is a megfelelő fog- és szájáplás, melynek része az alapos fogmosás a helyes technikával. Ez az úgynevezett vibrációs tchnika, aminek a lényege az, hogy a fogkefe körkörös, rázó mozdulatokat alkalmazva a fogak közötti réseket is megtisztítja. Fogínygyulladás, fogínyvérzés esetén puhább sörtéjű fogkefét ajánlatos használni, amely nem ingerli a sérült, gyulladt ínyt. Szintén fontos a fogközök tisztítása, amire a fogselyem vagy fogköztisztító kefe ajánlott.

 

Ha vérzik az ínyünk akkor is mossuk! Ugyanis a folyamatot súlyobbíthatja ha nem akadályozzuk meg a lepedék képződését, hiszen ezáltal még több baktérium telepedhet meg a fognyak körül. Alaposan, de körültekintően és rendszeresen  mossunk fogat, még akkor is, amikor fogínyvérzést tapasztalunk. A fogínyvérzés a már léltező fogínygyulladás jele, és minnél következetesebbek és kitartóbbak vagyunk, annál gyorsabban múlik el.

 

További alkalmaható kezelési eljárások még az alábbiak:

  • Vektor terápia
  • Mélytisztitás
  • Paradontális lézer terápia

 

Kerüljük a főétkezések közötti nassolást, ugyanis a cukrok a fogszuvasodás legfőbb okozói és a baktériumok fő tápláléka. Ha lehetéges, ajánlatos minden étkezés után a fogmosás. Ha szájvizet használ kizáróla természetes gyógynövényekből készültet használjon. Az alkoholos és kémiai anyagokat tartalmazó szájvizek kiszáríthatják a nyálkahártyát, ezzel utat engedve a kórokozók elszaporodásának.

 

Mint láttuk, a fogínygyulladás, fogínyvérzés megelőzhető és gyógyítható. Ajánlott évente legalább kétszer a fogkőeltávolítás, ezáltal megelőzhetjük az ínygyulladást, és az íny vérzését. A fogkőeltávolítás gyakorisága személyenként változik. Van akinek elegendő kétévente leszedetnie a lerakódott fogkövet, de van, akinek az állandó fogínygyulladás miatt akár háromhavonta is szüksége lehet rá.

 

 

0